A vasárnap esti hesseni tartományi választás a vasárnap esti órákig szinte teljesen egy síkon mozgott az országos választással, a liberálisok azonban hétfő hajnalban óriási meglepetést okoztak. A CDU a voksok közel 39 százalékával a legeredményesebb párt lett, az SPD viszont 7 százalékkal javítva a négy évvel ezelőtti mutatóját 30,5 százalékot ért el. Benn van a Baloldal és a Zöldek, az FDP az utolsó utáni pillanatban ugrotta át az 5 százalékos lécet.
Volker Bouffier (CDU) tartományi miniszterelnök megtarthatja hivatalát a vasárnapi eredmények után. A kereszténydemokraták a voksok 38,7 százalékát érték el, ami 50 helyet jelent nekik a tartományi gyűlésben. Az abszolút többséghez viszont 56 hely kéne, így a CDU mindenképpen koalícióra kényszerül, ami nem lesz könnyű, lévén a liberálisok csak 5 százalékkal kerültek be a törvényhozásba, így komoly támogatásra nem számíthat a CDU a „sárgáktól”. Az SPD, a Zöldek, a Baloldal és a CDU között pedig túl nagy a szakadék a kereszténydemokraták számára, így elhúzódó koalíciós tárgyalásokra számíthatunk.
Az SPD remek hajrát futva másodikként ért be a szavazatok 30,5 százalékát megszerezve. Thorsten Schäfer-Gümbel, az SPD jelöltje már a vasárnap esti választási rendezvényen elmondta, pártja „nem fogja tétlenül nézni” a választások utáni fejleményeket. Az SPD tehát lépni kíván, tehát nem kizárt, hogy szociáldemokrata vezetéssel megvalósulna egy vörös-vörös-zöld (SPD-Baloldal-Zöldek) koalíció, aminek már abszolút többsége lenne a wiesbadeni törvényhozásban, 60 hellyel. A ZDF közszolgálati televízió által végzett felmérés ugyanakkor azt mutatja, hogy a hesseniek 65 százaléka elítélné a baloldali összeborulást, és mindössze 21 százalék támogatná. A szocdemek számára a másik lehetőség az úgynevezett „jelzőlámpa-koalíció” lenne, vagyis az SPD (piros), az FDP (sárga) és a Zöldek szövetsége, ám az FDP már hétfő hajnalban elítélte ezt a fajta koalíciókötést.
A wiesbadeni csodát vasárnap este (illetve hétfő hajnalban) az FDP hajtotta végre. A liberálisok az utolsó pillanatig kieső helyen álltak (4,9 százalék), az egytized százalékos löket végül a hajnali órákban érkezett. Így a „sárgák” benn maradtak a hesseni törvényhozásban, az már más kérdés, hogy az előző választáshoz képest jó 11 százalékkal gyengébben teljesítettek. Egy biztos: az eddigi CDU-FDP polgári kormányzásnak nincs meg a kellő támogatottsága a helyi parlamentben, így alternatív megoldások után kell néznie mindkét pártnak.
A vasárnapi eredmények után a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha a két nagy néppárt valahogy megoldaná egymás között a koalíciókötést. A nagykoalíció kényelmes többséget biztosítana a törvényhozásban (99 képviselői hely), így nem forogna veszélyben a biztos törvényhozás. És nem utolsó sorban a ZDF-felmérés szerint is a nagykoalíciót támogatná a hesseniek többsége, a megkérdezettek 41 százaléka.