Site icon Kitekintő.hu

Robert Schumanra emlékeznek az uniós vezetők

Az európai integráció egyik alapító atyjára, Robert Schuman egykori francia miniszterelnökre és külügyminiszterre emlékeztek az uniós vezetők szerdán. Schuman ötven évvel ezelőtt, 1963. szeptember 4-én halt meg.

Az Európai Bizottság ülésének kezdetén José Manuel Barroso, a testület portugál elnöke is megemlékezett az unió elődje, az Európai Szén- és Acélközösség és az Európai Gazdasági Közösség létrehozását szorgalmazó Schumanról.

Az erről közzétett közlemény szerint Barroso a biztosok előtt arról beszélt, hogy ma is érvényes a Schumann-deklaráció, amelyben a politikus az európaiak közötti megbékélésre szólított fel.

„Németnek született, majd a nagy háború után francia állampolgár lett, de Robert Schuman mindenekelőtt teljes szívével és teljes meggyőződésével európai volt” – idézi Barrosót a kommüniké.

A bizottság elnöke szerint Schuman az együttműködést és a szolidaritást tekintette a békés és korszerű Európa alapjának, és most is ezeknek kell meghatározniuk az unió jövőjét.

„Legyünk egyre inkább európaiak egy egyre kevésbé európai világban” – fogalmazott Barroso.

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) német, szociáldemokrata elnöke a Twitteren közzétett rövid üzenetében azt írta: most mindennél nagyobb szükség van Schuman bátorságára és az általa képviselt értékekre. Az EP-elnök álmodni merő pragmatistának és az európai megbékélés úttörőjének nevezte Schumant.

Szintén a Twiterren tett közzé üzenetet az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciója, amelynek azok a francia kereszténydemokraták is a tagjai, akiknek sorai közé egykor Robert Schuman is tartozott.

„Ötven éve, hogy Robert Schuman, Európa egyik alapító atyja elhagyott bennünket. Minket az EPP-pártcsaládban továbbra is az ő elvei vezérelnek” – közölte az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja.

Exit mobile version