Körlevélben szólította fel a Hargita megyei önkormányzatok vezetőit Adrian Jean Andrei Hargita megyei prefektus, hogy távolítsák el településükön a közintézményekről a székely zászlót.zászlót. A kormány területi megbízottja a marosvásárhelyi táblabíróságnak a zászlóra vonatkozó jogerős ítéletére hivatkozott. A Krónika összefoglalója.
A táblabíróság tavaly szeptemberben érvénytelenítette a Hargita Megyei Tanácsnak azt a határozatát, amelyben a megye szimbólumává nyilvánították a zászlót. Adrian Jean Andrei kijelentette: a törvényesség felügyelőjeként szólította fel a polgármestereket és a megyei önkormányzat vezetőit, hogy hajtsák végre a jogerős bírósági ítéletet, és vegyék tudomásul, hogy a közintézményekre nem tűzhető ki a székely zászló.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta: az ítélet akkor válik hatályossá, ha szövege megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Ez pedig még nem történt meg. A tanácselnök hozzátette: a sajtóból tudja, hogy Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel készül egyeztetni a székely zászló kérdésében, és meg szeretné várni ennek az egyeztetésnek az eredményét. A Hargita megyei prefektúra úgy tudja, jelenleg 40 polgármesteri hivatal és 62 tanintézet tűzte ki épületére az eddig megyezászlóként szolgáló székely lobogót. Tegnap egyébként Dumitru Marinescu Kovászna megyei prefektus is bejelentette: az intézmény átfogó ellenőrzést helyez kilátásba a megyében a szimbólumok használatára vonatkozó törvények betartása érdekében.
Az Antena 3 hírtelevízió vasárnap esti beszélgetős műsorában egyébként mind Mircea Duşa védelmi miniszter, a kormány hargitai származású tagja, mind Radu Stroe belügyminiszter kijelentette, törvénytelen a székely zászló kitűzése a közintézményekre.
Anomáliák az igazságszolgáltatásban
Különben a bukaresti hatóságok annak ellenére folytatnak hadjáratot a székely zászló ellen, hogy egy három évvel ezelőtti ügyészségi határozat szerint nem törvényellenes kitűzni a közintézményekre az aranycsíkkal, valamint a nappal és a holddal díszített, kék színű lobogót.
Virgil-Horaţiu Aldea, Segesvár főügyésze 2010. augusztus 10-ei végzésében kimondta: nem indít bűnvádi eljárást a Maros megyei Makfalva polgármesteri hivatalán elhelyezett székely lobogó ügyében. A főügyész az akkoriban Kelemen Hunor vezette művelődési minisztériummal folytatott egyeztetés alapján megállapította, hogy a lobogó egy történelmi közösség jelképe, és nem esik a rasszizmust és antiszemitizmust tiltó törvény hatálya alá.
Ezzel egy időben zászlóügyben több olyan határozat született már, amelyekben a lobogót kitűző önkormányzatoknak adtak igazat. Például Kovászna megyében – ahol az azóta leváltott Codrin Munteanu prefektus néhány hónapja „hadjáratot” indított a székelyek szimbóluma ellen – született egy elsőfokú, még nem jogerős bírósági ítélet arról, hogy a megyei önkormányzatnak joga van saját hatáskörben dönteni jelképeiről, zászlajáról. A határozat azt is rögzítette, hogy a prefektus által támadott önkormányzati határozat nem ellentétes a román jogszabályokkal. A romániai igazságszolgáltatás anomáliáját tükrözi, hogy egy hasonló ügyben a fentiekkel ellentétes jogerős ítéletet hozott a Maros megyei táblabíróság, amelyre hivatkozva Adrian Jean Andrei Hargita megyei prefektus tegnap a székely zászló eltávolítására szólított fel.