A február 24-25-én esedékes olasz parlamenti választások előtt kevesebb mint egy hónappal még mindig nehéz megjósolni, ki lehet a befutó. A pártok leadták listáikat és felpörgették kampányaikat. A felmérések szerint továbbra is a baloldalé az első hely, azonban Berlusconi poklot is megjárt pártja egyre előrébb tör, az Északi Ligával való szövetség pedig tovább javíthat esélyein. Harmadik helyen áll Beppe Grillo populista mozgalma, megelőzve Mario Monti centrista koalícióját, amely egyre inkább rászorul a szövetséges-keresésre.
Az olasz politikának is kijutott a megszorításokból: a takarékossági intézkedések miatt kevés pénzből kell kigazdálkodniuk kampányukat az olasz pártoknak. A nagy gyűlések helyett a jobbközép Szabadság Népe a Berlusconi tulajdonában lévő csatornákon keresztül küzd a szavazók bizalmáért, de nagy hangsúlyt kapnak a közösségi oldalak is; Mario Monti ügyvezető kormányfő Twitter-oldal megnyitásával kezdte az új évet. A balközép Demokrata Párt is igyekszik spórolni, mondván a gazdasági válság közepette a megszorításokkal küzdő olasz néphez hasonlóan a politikusoknak is vissza kell fogniuk magukat.
Baloldal
A tavalyi év vége felé még a választások nagy esélyeseként emlegetett balközép Demokrata Párt (PD) előnye fokozatosan csökken, a legfrissebb felmérések egyes tartományokban már aggodalomra adnak okot. Pedig a PD-nek minden esélye megvolt arra, hogy ellenfelei szorult helyzetéből behozhatatlan előnyt kovácsoljon: a botrányba keveredett jobboldali Északi Liga 2012 tavaszán csaknem széthullott, korrupciós botrányok sorozatától szenvedett a jobbközép Szabadság Népe (PdL) is, amelynek vezetője, az első fokon négy év börtönbüntetésre ítélt és a közügyektől eltiltott Berlusconi követhetetlen gyorsasággal változtatta álláspontját. Nem volt könnyű dolga Mario Monti kormányfőnek sem; megsokasodtak a kormányellenes sztrájkok és kritikák, az év végén pedig, amikor a PdL megvonta bizalmát a szakértői kormánytól, a miniszterelnök bejelentette lemondását.
A PD miniszterelnök-jelöltségéért folyó vita során úgy tűnt, a pártnak sikerült végre egységes arculatot öltenie, amellyel megszerezheti a szavazók többségének bizalmát. A fiatal és karizmatikus firenzei polgármesterrel, Matteo Renzivel szemben végül a kidolgozottabb tervekkel rendelkező Pierluigi Bersani, a párt főtitkára lett a győztes, így ő szállhat versenybe a kormányfői posztért. Bersani azonban sokak szemében azt a szürke, idős politikus korosztályt testesíti meg, amelyből az évtizedek folyamán a választok jelentős része kiábrándult. A közösségi oldalakon nagy számban megosztott vélemények azt mutatják, hogy a párt inkonzisztens magatartása miatt többen elfordulnak tőle.
A balközép párt népszerűségének nem tesz jót a Monte dei Paschi di Siena olasz bank hatalmas hiányának napvilágra kerülése miatt kialakult botrány, amely miatt lemondott az Olasz Bankszövetség elnöke. Mario Monti szerint a felelősség nagyrészt a toszkán Siena városát irányító demokratákat terheli. Az egymással való összefogást latolgató Bersani és Monti így tovább távolodnak egymástól, sőt, a PD vezetője arra figyelmeztet, hiába a közös cél, nevezetesen Berlusconi legyőzése, Monti támadásai egyre inkább ellehetetleníti a pártjaik közötti szövetség lehetőségét. A felmérések azonban továbbra is a PD-t hozzák ki győztesnek, bár az eredmények ingadozást mutanak; egyesek szerint a demokraták népszerűsége még mindig magas, 30 százalék feletti, míg más közvélemény-kutatások már csak 5 százaléknyi előnyt mutatnak a Szabadság Népével szemben.
Bár Bersani nem ért egyet a szakértői kormány minden intézkedésével, elfogadja, hogy az adóemelés szükséges volt. A jelenlegi helyzet sem alkalmas még csodatételre, vagyis az adók nagymértékű csökkentésére.
A jobboldal esélyei
Silvio Berlusconi pártja, a Szabadság Népe ismét szövetségre lépett a Roberto Maroni-vezette Északi Ligával (LN). A győzelemhez szükséges szavazatokért alakított paktum mindkét fél számára afféle kényszermegoldásként könyvelhető el; a Liga vonakodva tekint az Északot kiszipolyozó Rómára, a miniszterelnök kilétének kérdése pedig máris heves vitákat generál. A megállapodás értelmében a jobboldali koalíció választási győzelme esetén a több szavazatot kapott párt dönthet majd a miniszterelnök személyéről.
A történelem kedvező előjellel kecsegteti a két jobboldali párt újabb szövetségének választási esélyét: Berlusconi pártja és a Liga eddig háromszor (1994, 2001 és 2008) döntött a koalíció mellett, és mindannyiszor megnyerték a választásokat.
A koalíció célja természetesen a győzelem, azonban küldetésük már akkor is sikeresnek minősíthető, ha együtt meg tudják szerezni a három nagy északi tartomány, Piemont, Lombardia és Veneto mandátumait. Ebben az esetben ugyanis hiába arat választási győzelmet a baloldal, az olasz parlament Szenátusában nem rendelkezhet a jobboldalnál több szavazattal. A jelenlegi állás szerint a két utóbbi régió mellett a szintén fontos Szicília tartományában is a PdL vezet, előnye azonban nem számottevő.
Az Északi Liga szorgalmazására bekerült a paktumba az észak-olasz eurórégió létrehozásának kérdése is. A közvélemény-kutatások legfrissebb eredményei szerint a párt győzelemre áll Lombardiában. Umberto Bossi, az Északi Liga alapítója 2012 áprilisában távozó főtitkára a La Repubblica balközép irányultságú napilapnak elmondta, hogy a párt célja többé nem az észak-olasz területek az olasz államból való kiválása, hanem a Dél-Franciaországgal és a svájci kantonokkal való egyesülés által megvalósuló európai makrorégión belüli autonóm igazgatás elérése. Győzelem esetén a gazdagabb északi területek adójuk 75 százalékát megtarthatják és csak a maradékot kell a közös római kasszába befizetniük.
Ami a finoman szólva is ellentmondásos Silvio Berlusconit illeti, büszkén hangoztatja, hogy visszatérésének bejelentését követően kevesebb mint három hét alatt sikerült 10 százalékkal javítania pártja megtépázott népszerűségén, amely jelenleg 18 százalék körül mozog. Szerinte az Északi Liga nem fog elegendő szavazatot szerezni ahhoz, hogy pártját megelőzve győzelem esetén ő adjon miniszterelnököt a koalíció élére.
Erről azonban még korai beszélni, ugyanis a PdL győzelmében továbbra is csak kevesen bíznak. A pártnak a listaállítással is meggyűlt a baja. A 76 éves Berlusconi igyekszik megújítani korrupciós botrányoktól hitelességét vesztett pártját, ezért úgy döntött, kizárja azokat a politikusokat, akiket elítéltek vagy akik ellen vizsgálat folyik. A baloldali sajtó előszeretettel élcelődik azzal a gondolattal, hogy a tisztára mosás jegyében az adócsalás vádjában bűnösnek talált, magánéleti botrányoktól elhíresült pártelnöknek mindenekelőtt saját magát kellene kizárnia a PdL-ből.
A Szabadság Népe utolsóként adta le választási listáját, amelyen végül nem szerepel a Nápoly központú Campania tartomány elnöki posztjának volt várományosa, a szervezett bűnözéssel való összejátszással vádolt Nicola Cosentino. A csalódott politikus kezdetben pártszakadással és a PdL kellemetlen titkainak nyilvánosságra hozásával fenyegetőzött, azonban végül mégis beletörődött a párt elnökének akaratába.
A PdL mégsem úszta meg a krimibe illő izgalmakat: a campaniai jelöltlistának ugyanis rejtélyes módon lába kélt, így a pártnak a leadási határidőt megelőző pár órában kellett újból összekapkodnia az összes szükséges dokumentumot. Berlusconi a nem makulátlan jelöltek eltávolításától a PdL népszerűségének további emelkedését várja és biztosra veszi választási győzelmét.
Berlusconi nem szünetelteti az Olaszországot sújtó válságért felelősnek tartott Monti-vezette szakértői kormány és az Európai Unió ellen indított nagyszabású hadjáratát sem. A PdL elnöke szerint a polgárok többsége nem elégedett az integrációval, és amennyiben az Európai Központi Bank nem hajlandó kellő segítséget biztosítani az EU bajba jutott déli államainak, úgy könnyen megeshet, hogy Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália az integrációból történő kilépésre kényszerül.
Ha a választási hajrát kellene értékelni, kétség sem férhet hozzá, hogy a „Lovagként” emlegetett volt kormányfő eddig maga mögé utasítja az összes többi politikai formációt. Berlusconi kijelentette, győzelme esetén nem hajlandó Berlin akaratának alávetni magát, ahogyan azt az Európa iránt elkötelezett Monti teszi. Ami a belpolitikát illeti, célja, hogy „ismét mosolyt csaljon az olaszok arcára”; véget vetne a megszorításoknak és az adóemelésnek, sőt, szerinte megérett az idő arra a bizonyos csodatételre is, amelyre a baloldal nem hajéandó: vasárnap ígéretet tett arra, hogy visszatéríti az olaszoknak a 2012 során az első lakásuk után fizetett ingatlanadót. Mind a baloldal, mind Mario Monti felelőtlennek nevezte kollégájuk hangzatos fogadalmát.
Centrista koalíció – a Monti-lista
Mario Monti, a decemberben lemondott szakértői kormány vezetője és a jelenlegi ügyvezető miniszterelnök igyekszik azokat megszólítani, akikben a leginkább bízhat: a csalódottak és bizonytalanok táborát. Az országot 2011 novembere és 2012 decembere közt vezető közgazdász professzor nagy előnyeként tartották számon, hogy nem volt politikus – sokak szerint azonban azzal, hogy az örökös szenátor végül mégis úgy döntött, hogy a Monti-lista miniszterelnök-jelöltjeként indul, elvesztette azt a politikán felüliségét, amellyel a politikusokból kiábrándult olasz választókat megnyerte magának.
A szakértői kabinet élén Monti céljaként nevezte meg az olasz polgárok politikusokba vetett bizalmának helyreállítását. A közvélemény kutatások azonban rendre a politikusok csekély népszerűségét igazolták, szemben a megszorításai ellenére „szükséges rosszként” elfogadott Montiéval. A „Professzor” mindenesetre most arra kéri a csalódott olaszokat, hogy vegyenek részt a szavazáson és voksukkal igyekezzenek jobbá tenni a politikát. Monti esélyeit segíti, hogy élvezi a szintén közkedvelt Luca Cordero di Montezemolo, a Ferrari elnökének támogatását.
Monti
Már több mint két hete kezdetét vette Monti országjáró kampánya, amely az Északi Liga egyik legfontosabb bázisaként számon tartott lombardiai Bergamo városából indult. A balközép irányultságú Corriere della Sera napilap szerint Monti bergamói kampánybeszédével „átlépte a politika Rubiconját”, vagyis megszűnt a pártokon felülisége, teljes értékű politikus vált belőle.
A miniszterelnök igyekszik elejét venni a szakértői kormányát ért legkomolyabb vádaknak, így kampányának optimista hangvételt ad, megszorítások helyett radikális reformokról (pl. a képviselők számának csökkentéséről) és növekedésről beszél. A sokat támadott tavalyi munkapiaci reformot – amely következtében a szakszervezetek szerint közel félmillió olasz veszítette el állását – követően most bemutatta új munkaügyi reformprogramját, amelynek két jelszava a rugalmasság és a munkavállalók nagyobb biztonsága. Kilátásba helyezte az adók fokozatos csökkentését is, amelyre mindenképpen szüksége lesz, ha eséllyel szeretne megmérettetni a választásokon. Berlusconi ugyanis adóellenességével egyre inkább magához édesgeti az olaszokat, pártjának népszerűsége ismét több százalékponttal emelkedett.
Montinak nem kedvez annyira a történelem, mint a jobbközép szövetségnek; a leköszönő olasz miniszterelnökök ugyanis rendre kudarcot vallanak a választásokon. Csaknem húsz év után Monti lenne az első kormányfő, akinek győzelme esetén sikerülne hosszabbítani. Az EU, a vatikán és az üzleti élet támogatása ellenére a centristák népszerűsége azonban nem emelkedik, jelenleg még mindig csak 14 százalék körüli, így valószínűleg egy koalícióhoz történő csatlakozás által sikerülhet részt venni az új kormányban.
Ami az esetleges szövetségeseket illeti, a viták ellenére továbbra sem zárható ki a Bersani-vezette PD, azonban Monti sokak meglepetésére pár napja kijelentette, nem zárja ki, hogy a centrum szövetségre léphetne a Berlusconi nélküli Szabadság Népével. Visszatérését követően Berlusconi – miután megvonta bizalmát a Monti-kabinettől – felajánlotta szövetségét a kormányfőnek, aki ezt irreálisnak titulálta és visszautasította. Angelino Alfano, a PdL főtitkára ellenben a Berlusconi nélküli Szabadság Népét tartja irreális elgondolásnak, és kijelentette, ő inkább egy Monti nélküli Olaszországot látna szívesen.
Politika-ellenesség
Monti célja egy olyan politikai formáció biztosítása a választóknak, amely alternatívát nyújt az egymással vetélkedő jobb és baloldal között, amelyekből az elmúlt évtizedek során az olaszok alaposan kiábrándultak. Éppen ezért kampányában igyekszik a csalódottak és kiábrándultak táborát megnyerni magának. A gond csak az, hogy ezzel nincs egyedül.
Bersani és Berlusconi energiáit nem köti le egymás kölcsönös támadása; előszeretettel kritizálják a szakértői kormány egy éves munkásságát is. Az esetleges szövetségeseknél azonban talán még nagyobb fejfájást okoz a komédiás Beppe Grillo nyíltan Monti-ellenes pártjának, az Ötcsillagos Mozgalomnak (M5S) tevékenysége; a párt a centristákat megelőzve ugyanis jelenleg a harmadik legnépszerűbb, a megkérdezettek mintegy 15 százalékának bizalmát tudhatja magáénak. Hívei pedig épp abból a kiábrándult rétegből kerülnek ki, akiknek szavazataiért Montiék küzdenek.
Grillo radikális programja egyik párttal sem hozható párhuzamba, a koalíció így nem valószínű. A M5S népszavazást tartana például az euróövezetből való kilépésről, ám tervei között szerepel a szándékos államcsőd is. Mindez ellenkezik Monti EU-barát programjával, valamint a reformok továbbvitele által az olasz gazdaság növekedésének, az államadósság csökkentésének tervével.