Site icon Kitekintő.hu

Kevés a cseh gyerek? A szlovákok majd szülnek!

A rossz cseh népességi statisztikákat majd a fiatal szlovákiai bevándorlók fogják megoldani – jelentette ki Miloš Zeman cseh államfőjelölt az idnes.cz portálnak a jövőbeni kérdések margójára.

Zeman Karl Schwarzenberg társaságában jutott be az elnökválasztás második fordulójába, s a felmérések szerint vezet is. „Úgy gondolom, hogy a népesség egyensúlyának kiegyenlítése többek között annak is köszönhető lesz majd, hogy a Szlovák Köztársaság  fiatal állampolgárai a magasabb életszínvonal miatt átköltöznek Csehországba” – jelentette ki Zeman az idnes.cz által megvalósított online beszélgetésen arra a kérdésre, hogy miként kellene megbirkózni az ország elöregedésével.

Zeman szerint a nyugati irányba történő szlovák migráció egyik oka, hogy „gyakorlatilag semmilyen nyelvi akadály nem létezik” a szloválkok és csehek között. Az elöregedés témája kapcsán ugyanakkor kitérőleg nyilatkozott arról, hogy szükség lesz-e nyugdíjreformra és a nyugdíjkorhatár emelésére.

A baloldali politikus már 1999-ben elhíresült a Szlovákiát érintő kijelentései kapcsán. Akkor még cseh kormányfőként, egy vállalkozókkal tartott találkozón kijelentette, megkéri a szlovák barátait arra, hogy a fogyasztók ízlését ne rontsák el a szlovák sörökkel. Később pontosított, de nem jó értelemben. „A poprádi sör jó arra, hogy feloldódjon benne a protézis, ha éjszakára benne hagyjuk” – jelentette ki Zeman, kisebb felzúdulást okozva Szlovákiában.

Exit mobile version