December 11-én Yoweri Museveni ugandai elnök Moszkvában járt, ahol a két ország gazdasági kapcsolatairól tárgyalt Putyinnal.
December 11-én kedden Yoweri Museveni ugandai elnök Moszkvában járt, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel a két ország gazdasági kapcsolatainak kiszélesítéséről tárgyalt. Elsősorban olyan szektorokban való együttműködésről van itt szó, mint az építőipar, a köz- és vasúti infrastruktúra fejlesztése, mezőgazdaság, valamint a szénhidrogén és egyéb ásványi erőforrások kitermelése.
Uganda ugyanis bővelkedik különféle ásványi anyagokban, mint réz, arany, ón urán és egyéb ércek, valamint építőanyagokban. Ezen felül, az ország jelentős vízenergia-potenciállal rendelkezik. A közép-afrikai ország nyugati részein földgáz- és kőolajtartalékokat fedeztek fel, amelyek mennyisége a legfrissebb adatok szerint hat és nyolc milliárd hordó közöttre becsülhető. Az elmúlt évtizedek felfordulásai ellenére is, Uganda belpolitikai szempontból az egyik legstabilabb ország a kontinensen, amely a tavaly immáron negyedik öt éves ciklusára újraválasztott Museveni erőskezű irányításának tudható be.
Az orosz elnöki hivatal közleményében jelezte, hogy a két ország között már számos projekt valósult meg, mint például oroszországi fogyasztási cikkek szállítása az afrikai országba vagy városi infrastrukturális fejlesztések, továbbá áll tervezés alatt, mint például lakóházak építése az ugandai fővárosban vagy az Ugandában építendő 380 kilométeres vasútvonal.
A 2009-es magánlátogatása és a 2011-es Dmitrij Medvegyev akkori elnökkel való telefonbeszélgetése után ez volt Museveni első hivatalos látogatása Oroszországban.