Kitekintő.hu

Semjén szolidáris Szlovákiával a kéteurós ügyben

Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes kijelentette: „szolidárisak vagyunk Szlovákiával” a kéteurós pénzérmén lévő vallási jelképeket illetően. A pártelnök-miniszterelnök-helyettes MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye szerint megdöbbenéssel fogadták a hírt, hogy az Európai Bizottság és az EU több tagállama a vallási semlegesség jegyében azt javasolta, hogy az Európa társvédőszentjeit, Cirillt és Metódot ábrázoló szlovák kéteurósról távolítsák el a vallási jelképeket.Mint írta, egyetértenek a Szlovák Püspöki Kar véleményével, amely szerint „ez az európai keresztény hagyományok megtiprása”.

„A keresztény értékeket vállaló és tiszteletben tartó emberekkel együtt valljuk a közösséget alapító atyák, mindenekelőtt Robert Schuman elhíresült mondatát: Európa keresztény lesz, vagy nem lesz” – áll a közleményben.

A szlovák püspöki konferencia „szégyenletesnek” nevezte, hogy a IX. századi szláv apostolokat „megfosszák” glóriájuktól. Jana Kovácová, a Szlovák Nemzeti Bank szóvivője hétfőn bejelentette: az Európai Bizottság és több tagállam azt kérte Szlovákiától, hogy a vallási semlegesség jegyében távolítsanak el bizonyos jelképeket az érméről. A döntés miatt a populista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egyik vezetője sátánizmussal való szimpatizálással vádolta meg az uniót.

A Szlovák Nemzeti Bank pénteken közölte, hogy az eredeti elképzelés szerint, a vitatott vallási jelképeket tartalmazó formában hagyta jóvá a jövő évben kibocsátandó szlovák kéteurós érmét.

Exit mobile version