Kitekintő.hu

Fokozatosan terjed Erdélyben az „Igen, tessék”

Örvendetesen terjed Erdélyben az „Igen, tessék” mozgalom, amelynek lényege, hogy kereskedelmi és különböző szolgáltató létesítményekben az alkalmazottak kitűzővel jelzik, magyarul is lehet hozzájuk fordulni – mondta kedden Horváth István, a kisebbségi kutatóintézet (ISPMN) elnöke, a mozgalom kezdeményezője.

Horváth István azon a nemzetközi szemináriumon vett részt Brüsszelben, amelyet a finnországi svédek 1908-ban alapított kulturális alapítványa, a Svenska kulturfonden szervezett a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeiről, uniós közreműködéssel. Az eszmecsere jelentős részét a különböző európai térségekben meghonosodott, bevált gyakorlatok és eljárásmódok ismertetése tette ki. Ezek sorában mutatta be az ISPMN elnöke az „Igen, tessék” kezdeményezést, és számolt be annak terjedéséről.

Négyszáz cég csatlakozott a mozgalomhoz

Horváth István elmondta: már négyszáz cég csatlakozott a mozgalomhoz, amelynek alapgondolata az, hogy a kisebbségi nyelvhasználat nem csupán politikai kérdésként és alapjogként fogható fel, hanem valódi, gyakorlati, üzleti haszna is lehet. Mint mondta, főképp a nagyobb erdélyi városokra összpontosítanak, hiszen ott a magyarok sem mind ismerik „arcról” egymást, és adott esetben nem tudják, megszólíthatják-e anyanyelvükön például a benzinkutast, bolti eladót.

Az „Igen, tessék” kitűző használatával az alkalmazottak jelzik ezt a lehetőséget. A vásárlók, ügyfelek komfortérzete és az ebből fakadó üzleti előny azonban korántsem csupán a helybéliek egymás közti viszonyában jelentkezik, hanem abban is, hogy nagyon sok magyarországi turista, egyéb látogató fordul meg az erdélyi üzletekben, szolgáltató intézményekben, és számukra különösen jó érzés, ha látják, hogy magyarul lehet kommunikálni – részletezte Horváth.

Felmérések is alátámasztják a kezdeményezés létjogosultságát

Az „Igen, tessék” mozgalom terjesztői olyan szociológiai felmérési eredményekre hivatkoznak, amelyek alátámasztják a kezdeményezés létjogosultságát. Eszerint például az olyan településeken, ahol a magyarok aránya az össznépesség 50 százalékánál kisebb, a magyarok egyharmadával előfordult: tudta, hogy az elárusító magyar, mégis románul beszélt vele – különböző okokból.

Az anyanyelvhasználat ilyen belső, alkalmasint pszichés gátjait is oldani képes ez az egészen egyszerű módszer, az „Igen, tessék” kitűző használata.

Exit mobile version