A neves korondi képzőművész és költő november 9-én, életének 75. évében távozott az élők sorából.
„Vidékünkön az ezeregy íratlan törvény közepette úgy él a költő, mint a galamb a tövis között. Hiszem, hogy a dal szüli énekesét, mégsem ment fel semmi. Sem a csorba falvak, a köves, suvadásos oldalak, a csontként kifehéredett gyökerek, a kora ősztől tavaszig párás szemmel hunyorgó házak, sem az ülő-álló emberek, kinek serétre töltött apró szeme kísért”.
Így fogalmazta meg hitvallását a kortárs erdélyi szellemi élet egyik legjelentősebb személyisége, Páll Lajos, aki életének 75. évében távozott az élők sorából.
A „világ korondi festője” fazekascsalád sarjaként, 1938-ban a sóvidéki híres községben, Korondon látta meg a napvilágot. A képzőművészet iránti érzékenysége, tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott. Trózner József tanár javaslatára tanulmányait Marosvásárhelyen, a képzőművészeti iskolában folytatta.
Tizedik osztályos volt, amikor verseit közölte az Igaz Szó folyóirat. A korszak kiemelkedő személyiségei, Sütő András, báró Kemény János vették pártfogásukba az ifjú tehetséget. Közeli barátság fűzte a tragikus sorsú költőhöz, Szilágyi Domokoshoz, mentora, mestere Nagy Pál és Mohy Sándor festőművész volt.
Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben, festészet szakon kezdte el, de nem fejezte be, mert az 1956-os szabadságharccal szimpatizált, ezért 1958-ban bebörtönözték. Kolozsváron, Szamosújváron raboskodott, majd a Duna-deltába vitték kényszermunkára. 1962-ben szabadult.
Korondon élt és dolgozott, itt születtek a szűk pártriája és annak tágabb környéke ihlette egyéni stílusú, élénk színekben ragyogó, életszeretetet sugárzó festményei és az ezekkel szinte feleselő, sokkal melankolikusabb, borúsabb világlátásról valló költeményei.
Első egyéni kiállítása 1965-ben Marosvásárhelyen volt, ezt követően itthon és külföldön is számos tárlaton bemutatkozott. Alkotásai számos magángyűjteményben és képtárban megtalálhatók, többek között a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában is, amelynek alapítójával, Maszelka János festőművésszel is jó barátságban volt.
A romániai és magyarországi Írószövetség is tagjai sorába fogadta. Első verseskötete Fényimádók címmel 1970-ben jelent meg a Kriterion Könyvkiadó Forrás sorozatában. További köteteit (Köves földek, Szárazvillámlás, Partraszállás, Három csűrben, Andromakhé uszályán) saját maga illusztrálta.
Munkásságát 1995-ben Aranka György irodalmi díjjal, 1998-ban Pro Cultura Hungarica díjjal ismerték el. 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemes, 2011-ben a Kiváló Művésze díjjal tüntették ki, 2006-ban az ’56-os aranykeresztet vehette át. 2011 decemberében Budapesten vette át a Szervátiusz-díjat.
Páll Lajos festőművész zárkózott természetű ember volt. Öröklétbe távozása nagy veszteség az erdélyi magyar közösségnek, mert nem csak egy kiváló alkotóművésszel, de egy nagyszerű emberrel is kevesebbek lettünk.