Politikai szövetséget, az erdélyi autonomista pólus létrehozását ajánlja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Magyar Polgári Pártnak (MPP) – jelentette be Sepsiszentgyörgyön Toró T. Tibor, a néppárt elnöke, aki szerint már kevés az esély arra, hogy a két szervezet a választásokig megegyezzen.
„Úgy látszik, hogy az MPP korszakváltása még nem zárult le, de bízunk benne, hogy útjaink találkoznak. A néppárt a Partiumban építette ki állásait, az MPP inkább a Székelyföldön van jelen, közösen lehetne kiegyensúlyozni az erdélyi magyar politika jelenleg kiegyensúlyozatlan helyzetét” – mondta a pártelnök.
Toró hangsúlyozta, arra még mindig van lehetőség, hogy a polgári párt megyei szervezeteivel helyi szinten egyezségeket kössenek.
„A tavaszi választások eredményei alapján az erdélyi magyarok 80 százaléka azt gondolja, amit húsz éve sulykolnak, hogy az erdélyi magyar politikusnak el kell mennie Bukarestbe, ott meg kell kötnie minden lehetséges kompromisszumot, meg kell szereznie a kicsi pénzeket és engedménymorzsákat, majd azokat felmutatva megszerezheti a következő mandátumot. Ezt a gondolkodást akarja a néppárt megváltoztatni” – fogalmazott Toró. Papp Előd, a néppárt országos alelnöke kifejtette, szombaton, a kolozsvári nyilatkozat 20 éves évfordulóján minden jelöltjük nevét nyilvánosságra hozzák.
Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter egyébként cinikusnak nevezte, hogy az EMNP elnöke, Toró T. Tibor épp a párt kampányrendezvényére hívta az RMDSZ elnökét. Kovács tegnap válaszolt Toró T. Tibor nyílt levelére, amelyben az EMNP elnöke azt javasolja a másik két párt elnökének, hogy október 25-én, az erdélyi magyarság autonómiaigényét először megfogalmazó kolozsvári nyilatkozat elfogadásásának 20. évfordulóján „az erdélyi magyar nemzeti minimum” létrehozásáról is döntsenek – írja a Krónika.
Toró a felvidéki példa alapján kérte egy olyan minimális követeléslista rögzítését, amelyből nem szabad engedniük a bukaresti parlamentben az erdélyi politikusoknak, bármelyik magyar párt jele alatt szerezzenek is mandátumot. Kovács Péter válaszában kijelentette: az RMDSZ nem tűz ki maga elé minimalista célokat csak azért, mert egy magyar párt elnöke ezt kéri tőle. A főtitkár hozzátette: az RMDSZ programja nyilvános, és közép-, illetve hosszú távra megfogalmazza a magyar közösség érdekeit, és a szövetség által elfogadott célokat. Toró válaszában hangsúlyozta: a néppárt továbbra is fenntartja meghívását a kolozsvári nyilatkozat 20. évfordulóján tartandó találkozóra, hiszen a nemzeti minimum nem a minimális célokat jelenti, ahogyan azt Kovács Péter érti, hanem az a közös nevező, amely azokat az alapelveket, stratégiai célokat foglalja magában, amelyekből egyetlen magyar parlamenti képviselő sem engedhet Románia parlamentjében, akármilyen párt színeiben is választották oda.
Az EMNP bejelentette továbbá, 40 szenátor- és 40 képviselőjelöltet indít a decemberi választásokon, de még mindig fenntartja ajánlatát, hogy néhány magyar többségű körzetben felzárkózik az MPP független jelöltje mögé. A sajtótájékoztatón bemutatták három háromszéki jelöltjüket: az Erdővidék–Alsóháromszék szenátori körzetben Toró T. Tibor indul, az Erdővidék–Sepsiszék képviselői körzetben Derzsi Sámuel vállalkozó, míg Felsőháromszéken Johann Taierling vállakozó pályázik képviselői mandátumra.