Kitekintő.hu

Ezrek életét mentheti meg az új törvényjavaslat

A tengeri üzemanyagok kéntartalmának szigorúbb szabályozásáról döntött az EP, az uniós polgárok egészségének védelmében.

Több ezer korai haláleset is megelőzhető a tengeri üzemanyagok kéntartalmának csökkentésével. Becslések szerint évente mintegy 50 ezren halnak meg a levegőbe kerülő káros anyagok miatt. A tengeri üzemanyagok kéntartalmának csökkentését szeptember 11-én szavazta meg az EP.

A szennyező tengeri üzemanyagok a környezet mellett az emberi egészséget is súlyosan károsíthatják. Satu Hassi (zöldpárti, finn) jelentéstevő szerint azért is fontos csökkenteni a tengeri üzemanyagok károsanyag-tartalmát, mert 2020-ra a hajók károsanyag-kibocsátása meghaladhatja a szárazföldi járművekét.

A témában szeptember elején tartott sajtóbeszélgetésen Richard Seeber osztrák konzervatív EP-képviselő kifejtette, a légszennyezés határokon átívelő probléma, és azt szeretnék elérni, hogy a tengerjárókat hajtó üzemanyagok végső soron ugyanolyan minőségű üzemanyaggal közlekedjenek, mint a személyautók.

A nitrogén-oxidhoz hasonlóan a kén is elősegíti az emberi egészségre ártalmas anyagok kialakulását. Az EP által elfogadott új szabályok értelmében az európai vizeken használt üzemanyagok kéntartalmát 3,5%-ról 0,5%-ra kell csökkenteni 2020-ig. Szigorúbb szabályok vonatkoznak az úgynevezett kénkibocsátás-ellenőrzési területeken a Balti-tenger, az Északi-tenger és a La Manche csatorna területére. Itt 2015-öl a jelenlegi 1%-ról 0,1%-ra kell csökkenteni a kéntartalmat, ami a szárazföldi járművekben használt üzemanyagok esetén engedélyezett érték százszorosa. 

A szigorúan ellenőrzött területeken bevezetett korlátozás az Európai Bizottság számításai szerint 12-16 ezer ember életét mentheti meg évente.

A korlátozást fokozatosan vezetik be. Eleinte a menetrend szerint közlekedő teher- és személyszállító hajók kivételt képeznének, és a nem uniós állam zászlaja alatt hajózó vízi járművek használhatnak legfeljebb 3,5 százalék ként tartalmazó üzemanyagot, 2020-tól viszont az előírás minden hajóra kötelező érvényű lesz.

Richard Seeber osztrák EP-képviselő a szeptember eleji sajtóbeszélgetésen úgy becsülte, hogy minden erre fordított euró legkevesebb öt eurós megtakarítást eredményez az egészségügyi kiadásokban.

Exit mobile version