Kitekintő.hu

UNESCO-díj a korrupt elnök támogatásával

Kiosztották az UNESCO Egyenlítői-Guinea Nemzetközi Kutatói és Élettudományi Díját, amelyet egy egyiptomi, egy mexikói és egy dél-afrikai kutató vehetett át. Azonban több nemzetközi jogvédő szervezet, tudósok és kutatók is felszólaltak a díj támogatójának személye ellen. Teodoro Obiang, Egyenlítői-Guinea elnöke ugyanis köztudottan a világ legkorruptabb vezetői közé tartozik. Sokak szerint azzal, hogy szponzorálja a díjat, csupán el akarja terelni a figyelmet korrupt ügyeiről és a sorozatos emberi jogi jogsértésekről. Obiang szerint a díj célja, hogy támogassa az AIDS, a tuberkolózis és a malária ellen folytatott kutatásokat. A jogvédő szervezetek szerint azonban csupán egy reklámfogásról van szó, és ezzel a lépéssel is csupán családja nemzetközi befolyását kívánja erősíteni az elnök.

Az UNESCO igazgatótanácsa még márciusban hagyta jóvá a tudományos díjat, aminek az eredeti neve UNESCO-Obiang-díj lett volna, azonban ezt az UNESCO kormányzótanácsa végül nemzetközi nyomásra megváltoztatta. Ez azonban sokaknak nem volt elegendő, Franciaország és más európai országok is bojkottálták az ünnepélyes párizsi díjkiosztót. Az UNESCO-n belüli feszültséget jól jelzi, hogy az ünnepségen maga a szervezet vezetője, az Obianggal való bárminemű kapcsolatot kezdettől fogva elutasító Irina Bokova sem vett részt. Hét jogi csoport pedig közös közleményt adott ki, melyben „szégyenletesnek és teljességgel felelőtlennek” nevezték a díjat.

Nem csak jogvédő szervezetek, hanem már más államok hatóságai nyomoznak Obiang és családtagjai után. Néhány napja két francia bíróság is elfogatóparancsot adott ki Obiang fia ellen pénzmosás és korrupció gyanújával.  Ezen kívül az Egyesült Államokban is nyomozás folyik Teodorín Obiang ellen, ahol a becslések szerint vagyona több tízmillió dollárra rúg. Obiang elnök egyébként Moammer Kadhafi líbiai elnök halála óta a leghosszabb ideje hatalmon lévő államfő egész Afrikában.

Exit mobile version