Példátlan tárgyalás ért véget a héten Hágában. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék történetében először fordul elő, hogy egy már évekkel korábban lezárt esetet újratárgyaljanak. A vádlott ráadásul egy egykor miniszterelnök, az ügyész által kért minimum börtönbüntetési idő pedig húsz év. Milyen sorsra jut a koszovói albánok hőse és a nyugati diplomaták kedvence, Ramush Haradinaj?
Kemény fába vágta a fejszéjét Paul Rogers, a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyésze. Csapatának ugyanis egy olyan ember bűnösségét kellene bebizonyítania, akit ugyanaz a bíróság négy évvel ezelőtt már egyszer felmentett, ráadásul a szóban forgó személy több befolyásos nyugati diplomata támogatását is élvezi. Ramush Haradinaj, a miloševići Jugoszlávia ellen harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori parancsnoka, később Koszovó miniszterelnöke, ennek ellenére most húsz vagy akár ennél is több évnyi börtönbüntetésre is számíthat.
A 44 éves Haradinaj igazi háborús hősnek, a koszovói függetlenség egyik legfontosabb ikonjának számít az albánok körében. Életútjának első fele tipikusan koszovói: a ’80-as évek végén sok társához hasonlóan ő is nyugatra, egészen pontosan Svájcba menekült az albánokat egyre jobban szorító és eldurvuló nacionalista nagy-szerb politika elől, ott pedig hosszú éveket töltött el építőipari vendégmunkásként és biztonsági őrként. Itt csatlakozott később az albánok szerveződő ellenállási mozgalmához az UCK-hoz, végül 1998 elején, a koszovói háború kezdetén tért haza.
Szülőfaluja, Gllogjan jugoszláv erők elleni sikeres védelme után gyorsan kapaszkodott fel az UCK ranglétráján és 1998 nyarára gyakorlatilag nyugat-koszovói albán ellenállók egyik főparancsnoka lett. Jugoszlávia 1999-es NATO általi bombázása után nemzetközi békefenntartó erők vették át Koszovó irányítását, az UCK-t feloszlatták. Haradinaj katonaként szerzett népszerűségét kihasználva saját politikai pártot szervezett és bár jelentős választási sikert nem ért el, egy koalíció élén 2004-ben a szakadár albán tartomány miniszterelnöke lett.
Kormánya azonban nem volt hosszú életű. A Nemzetközi Törvényszék ügyészsége ugyanis háborús bűnökkel vádolta meg. Haradinaj így száz nap után lemondott miniszterelnöki pozíciójáról és önként feladta magát. Az ügyészség vádlistája nem kevesebb, mint 37 vádpontot tartalmazott, melyek az UCK dél-koszovói Jablanica falu közelében lévő fogolytáborában és annak környékén 1998-ban elkövetett bűnökre vonatkoztak.
A vádirat szerint Haradinaj és két társa, Idriz Balaj, a szerbek körében rettegett „Fekete Sasok” nevű albán milícia vezetője, és Lahi Brahimaj, a fogolytábor helyettes parancsnoka szervezett keretek között gyilkolták, kínozták és verték a szerb és roma foglyokat, illetve azokat az albánokat, akik szerintük a szerbekkel együttműködtek. Az ügyészség állítása alapján a három férfi így akarta megtisztítani Nyugat-Koszovót a szerb lakosoktól és azoktól az albánoktól, akik nem támogatták teljes mellszélességgel az UCK-t. Brahimaj kivételével a vádlottakat végül 2008-ban felmentették, a táborban szolgáló UCK tisztet részben bűnösnek nyilvánították és hat év börtönbüntetésre ítélték.
A hazatérő Haradinajt hatalmas örömmel fogadták Koszovóban. A tárgyalás lefolyásával kapcsolatban azonban már akkor is sokan sokféle fenntartásnak adtak hangot. A bírói végzés ugyanis kimondja, hogy bebizonyosodott, hogy a koszovói konfliktus idején az UCK tagjai tömegével követtek el bűncselekményeket civilek ellen, ez pedig fontos mérföldkőnek számított a Szerbia kontra albánok konfliktus külföldi értelmezésében, hiszen főleg a nyugati sajtó sokáig úgy egyszerűsítette le a viszonyokat, mint az albán áldozatok és az agresszor szerbek harcát.
A levezető bíró azt is megemlítette, hogy az egész eljárást körüllengte a tanúk bosszútól való félelme és rettegése. Majd száz különböző embertől származó információmorzsákat kellett megvizsgálni, 34 tanú személyazonosságát nyilvánosságra sem merték hozni, míg 18-at törvényi erővel kellett beidézni, mert azok félelmükben vagy más indokkal nem voltak hajlandóak Haradinaj ellen szólni, de az ügyészség szerint legalább három személy lelte halálát „balesetekben” mielőtt Hágába érhettek volna. Sokan a megjelentek közül is az utolsó pillanatban tagadták meg a vallomástételt, akadályozva ezzel a vizsgálatot. Különösen a 80 és a 81-es számú tanúk vallomásának hiánya hátráltatta a vádat, mivel ez a két személy elvileg a táborban szolgáló UCK katona volt.
A tanúk körüli bizonytalan helyzet miatt az ügyészség kezdeményezésére a Törvényszék 2010-ben hat vádpontot illetően elrendelte az újratárgyalást és Haradinajt Balajjal együtt újra letartóztatták. Ben Emerson, Haradinaj védőügyvéde a mostani tárgyaláson is megemlítette, hogy az egész ügy csak a szerb kormány nyomására alakult így, mivel be akarják mocskolni Haradinaj hírnevét, aki egy, a koszovóiak szemében tiszteletre méltó ember és egy tiszteletre méltó háborút vívott. Emerson, aki az eredeti tárgyaláson is Haradinaj jogi képviselője volt, nem is elsősorban az elkövetett bűnöket igyekezett tagadni, hanem azt, hogy azokért Haradinaj okolható.
Szerinte ugyanis az UCK nem egy rendes hadseregként működött, hanem a nappal még csak helyi földművesek éjszakára önjáró gerillákká váltak, és napról napra változott, hogy egy vezető éppen kiknek tudott parancsolni. Az ügyész természetesen ennek éppen ellenkezőjét állítja, vagyis, hogy Haradinajnak beosztásából adódóan tudnia kellett a kínzásokról, emberrablásokról és gyilkosságokról, így minimum húsz évre küldené börtönbe a vádlottakat.
A helyzet igazi érdekességét Haradinaj kiváló nyugati renoméja adja. Tény, hogy az UCK-t az USA és szövetségesei hivatalosan sokáig terrorszervezetként tartották számon, ez azonban 1999-ben, a Jugoszlávia elleni NATO-támadás idején végleg megváltozott, ekkor ugyanis az albán gerillák a katonai szervezet kvázi földi szövetségeseivé váltak. A szerb közvélekedés már régóta kettős mérceként értelmezi az Egyesült Államok és a NATO Koszovó-politikáját, hiszen míg például boszniai szerb háborús bűnösök esetében a legfelsőbb vezetők kézrekerítését is elvárták, addig az albánok szerbek ellen elkövetett bűneit már sokkal kevesebben hangsúlyozzák, pedig azok akár magas szintű albán vezetést is érintik, mint például a koszovói szervkereskedelem ügyében.
A Haradinaj-ügy remek alkalom lenne a szerb vélelmek cáfolatára, de az eredeti tárgyalás idején az akkori főügyész, Carla del Ponte például arra panaszkodott, hogy a Koszovóban lévő nemzetközi erők alig nyújtottak segítséget a tanúk megtalálásában, ráadásul rengeteg nyugati diplomata próbált nyomást helyezni hivatalára annak érdekében, hogy ejtsék a vádat, mivel Haradinajt egy köztiszteletnek örvendő politikusként ismerték meg, aki kulcsszerepet játszott az UCK lefegyverzésében és Koszovó pacifikálásában. Az egykori miniszterelnök mellett korábban olyan befolyásos személyek álltak ki, mint Joe Biden amerikai szenátor (jelenleg az USA alelnöke), vagy Robin Cook akkori brit külügyminiszter.
Haradinaj és társainak, illetve a védelem és a vád képviselőinek meghallgatása ezen a héten lezárult, a bíróságnak két hónap áll rendelkezésére az ítélet meghozatalára. Ha a vádlottak ügye újra a tanúk megfélemlítésén bukik el, az nagy pofont jelent majd a Nemzetközi Törvényszéknek, hiszen hogy várható el bármely ügy tisztességes felgöngyölítése, ha az abban résztvevők biztonságát sem képesek szavatolni. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy egy újabb felmentő határozat esetén megint nagyon nehéz lesz meggyőzni a szerbeket arról, hogy a Nemzetközi Törvényszék nem egy olyan intézmény, amelyet csakis az ő büntetésükre hoztak létre.