Francois Hollande, Franciaország új elnöke pénteken meglepetésszerű látogatást tett Afganisztánba. Ottléte során szóba került a francia kivonulás, és Párizs szerepvállalása Afganisztán 2014 utáni sorsában.
Az új elnök a Kapisa tartományban állomásozó francia csapatoknál tett látogatása során kijelentette, hogy a terrorizmus elleni harc a végéhez közeledik, és nemsokára Párizs és Kabul között a civil együttműködésre helyeződik a hangsúly. Hollande mindezek mellett ellátogatott a kabuli francia nagykövetségre, és Hamid Karzai afgán elnökkel is találkozott.
A Sárközy felett győzedelmeskedő államférfi az elmúlt két hétben több alkalommal kijelentette, hogy még ez év végéig haza kívánja hívni az Afganisztánban szolgálatot teljesítő francia katonákat. Ez azt jelentené, hogy a francia csapatok egy évvel a megbeszélt kivonulás, és két évvel a többi ISAF-nemzet kivonása előtt hagynák el az országot. A múlt hétvégén, Chicagóban megrendezett NATO-csúcson azonban sikerült kompromisszumot kötni: a mintegy 3 500 fős kontingens 2 ezer tagja még ez év végéig elhagyja Afganisztánt, de az ott maradt 1 500 fő továbbra is segédkezik az afgán biztonsági erők kiképzésében és felszerelésében, 2014 után pedig a többi ISAF-nemzethez hasonlóan civil segítségnyújtás képében az ország újjáépítésében.
A konfliktus sújtotta országokba ellátogató állam- és kormányfők, valamint magas rangú katonák meglepetésszerű látogatásai nem diplomáciai húzások. A be nem jelentett látogatásokat elsősorban az elővigyázatosság indokolja: annak érdekében, hogy a kulcsfontosságú személyek biztonsága garantált legyen, sajnálatos módon elkerülhetetlen a látogatás eltitkolása, hiszen annak bejelentése esetén előfordulhat, hogy a prominens vezető vagy képviselő merénylet áldozatává válik. Hazánk honvédelmi minisztere, Hende Csaba is hasonló módon látogatta meg a Baghlan tartományban állomásozó magyar újjáépítési egységet 2011. december 10-én.