Vlagyimir Putyin újra a trónra ült. A cárok volt koronázó termében iktatták be harmadszorra is Oroszország vezetőjének, miközben az üres moszkvai utcák még az előző napi tüntetők és a rendőrség közötti harcok nyomait viselték magukon. Putyin fáradtnak tűnt, mintha már neki is elege lenne mindebből a színjátékból. Hat évnyi nagyszabású ígéret következik, az ígéreteket pedig illik betartani, főleg, ha egy cár szájából hangzanak el.
Putyin sokat készült május 7-ére, hiszen ez a nap jelentette az ő diadalát, nagy visszatérését a Kreml falai közé. Hatszázezer euróba került ez a néhány óra dicsőség, de ami ezentúl jön, az még jobb: hat évnyi boldogság. Putyin a kamerák kereszttüzében lesétált a Fehér Ház lépcsőjén – amelyben négy éven át kényszerült meghúzni magát (mi ez, a Kreml vörös uralkodói falaihoz képest?) és beült a sötét autóba. Hét orosz televízió közvetítette élőben az eseményt, tehát biztos lehetett benne, hogy több száz millió szempár követi minden mozdulatát.
Azonban a nagy nap nem teljesen úgy sült el, ahogyan azt Vlagyimir Vlagyimirovics elképzelte magának. És persze megint mindenről az ellenzék tehet… Előző nap több tízezer ember tiltakozott Moszkva utcáin a beiktatása ellen, amelynek végül kemény összecsapás lett a vége a tüntetők és a speciális rendvédelmi alakulatok, az OMON között. Az ellenzék a durva összecsapásokat másnap – a beiktatás napján – II. Miklós cár Hodinkai tragédiájához hasonlította. Az utolsó orosz (Romanov) cár, II. Miklós megkoronázásakor történt tragédián, 1896-ban egymást taposták halálra az ajándékok reményében tolongó néptömegek, és több mint ezren vesztették életüket, ami II. Miklós uralkodásának baljós előjele volt.
Az utcák most üresek és kihaltak. A forgalmat lezárták. Teljesen egyedül hajt végig a nagy fekete Mercedes és kísérete – mintha egy neutronbombát dobtak volna le Moszkvára, amely minden élőt elpusztított volna benne. A kínosra nyújtott, üres percek után a kíséret végül megérkezett a Kreml Nagy Palotája elé, ahol Putyin letette az ünnepélyes esküt. Beteljesült, amire vágyott.
Az emberek sok mindent hajlamosak elhinni – már csak a természetünkből fakadóan is szeretnénk hinni abban, ami pozitív, és követi az álmainkat vagy reményeinket. Beiktatási beszédében Putyin – immár újra Oroszország elnökeként – közös célokról, megvalósítandó tervekről és a sikerről beszélt. Egy egész csokornyi terv és ígéret.
A reálbérek az ígéretek szerint felszökkennek. A szegénység eltűnik – a szegény rétegek középrétegekké válnak. Az állami dolgozók – többek között orvosok, tanárok – fizetése megtöbbszöröződik. 25 millió állás jön létre a high-tech szektorban. A gazdaság átalakul. Egy sor orosz ágazat a világ élvonalába kerül (gyógyszeripar, vegyipar, atomipar, űrkutatás, nanotechnológia). A hadsereg modernizálódik. Az orosz tudomány és matematika a legjobbak között lesz. Nem lesz demográfiai zuhanás, sőt, állandó népességnövekedés lesz. A migrációs problémák meg lesznek oldva. Internet-demokrácia lesz (az állampolgárok meg tudják határozni majd a napirendet a parlamentben, a törvényeket nyilvánosan beszélik meg, minden online, a hivatalnokokat is online lehet értékelni majd), és folytathatnánk a sort napestig.
A képlet egyszerű: ha reálisan ígérünk, de keveset, az nem elég jó az embereknek, és nem vezet sikerhez. Ha mindenből valamit módjával – akkor még a végén populistának tartják az embert. Ezért mindenből SOKAT kell ígérni, és az emberek elhiszik, mert szeretnének hinni benne. Putyin is megmondta: „Nem vagyok populista, ez a következő hat év reális munkaterve.” Az egyik orosz közvéleménykutató intézet (VCIOM) szerint a lakosság többsége valóban bízik Putyin ígéreteiben: csupán 15 százalék nem hiszi el, hogy Putyin teljesen vagy részben beteljesíti az ígéreteit.
De a bizalom ellenére, ha netán a sok ígéret nem jön össze, mégis, a cárt ki fogja beszámoltatni?..