Kitekintő.hu

A Német Iszlám Konferencia elítélte az iszlám fundamentalizmust

Csütörtökön tartották a Német Iszlám Konferenciát, a testület elítélte az iszlám szalafita közösséget.

Csütörtökön tartották a 2006 óta megrendezésre kerülő Német Iszlám Konferenciát (DIK), amely a négymilliós muzulmán kisebbség főbb képviselőinek és a német kormány közös érdekegyeztető testülete.

Az értekezlet témáját nagyban befolyásolta az iszlám szalafita irányzat tevékenysége, ugyanis a fundamentalista közösség az utóbbi hónapokban a Korán közel 300 ezer példányát osztotta szét ingyenesen. A szervezet azonban 25 millió példányt szeretne szétosztani a szent könyvből, a nem iszlám vallású német állampolgárok között. Hans Peter-Friedrich német belügyminiszter méltatta, hogy a konferencián a német kormány és a muzulmán vezetők egyaránt elítélték a szalafita irányzatot, mivel a fundamentalista közösség értelmezései több helyen megkérdőjelezik a demokratikus államberendezkedést, ezért felfogásuk nem fér össze a német alaptörvénnyel.

A konferencia előtt a CDU parlamenti frakcióvezetője, Volker Kauder borzolta a kedélyeket, amikor kijelentette: „az iszlám nem tartozik Németországhoz”. Kauder ezzel a volt német szövetségi államfő, Christian Wulff által lefektetett irányvonalat kérdőjelezte meg, ugyanis Wulff 2010-es törökországi látogatása során úgy érvelt, hogy az iszlám Németországhoz tartozik. Thomas Oppermann, a legnagyobb német ellenzéki párt (SPD) parlamenti ügyvivője az Unió (CDU-CSU) „utolsó keresztesének” nevezte Kaudert.

Exit mobile version