Több magyar dolgozott az Európai Bizottságnál 2011 végén, mint cseh, svéd vagy osztrák és számban alig kevesebben a hollandoknál. Az uniós intézmények nagy számban szippantottak be magyar állampolgárokat a csatlakozás óta, ám mostantól ritka szerencsésnek mondhatja magát az, aki az egyre szűkülő ajtórésen bejut.
Nyolc évvel az EU-csatlakozás után megállapítható, hogy honfitársaink a hasonló méretű és helyzetű országok állampolgáraihoz képest eredményesen csíptek el uniós állásokat. Az eddig ismert utolsó statisztikák szerint 2011 végéig közel ezer magyar állampolgár talált munkát az EU három fő intézményében, az Európai Bizottságban, a Tanácsban és az Európai Parlamentben.
A legtöbb magyart, szám szerint 711-et az Európai Bizottság szippantotta be, miközben a Tanács főtitkárságán 71-en, az Európai Parlamentben pedig 166-an dolgoznak, a többségük tisztviselőként. Az Unió legnagyobb intézményében, a Bizottságban 33 ezer alkalmazott dolgozik, 2,16 százalékuk magyar állampolgárságú. Ez valamivel meghaladja a magyaroknak az EU teljes népességén belüli körülbelül 2 százalékos részarányát.
De ennél is hízelgőbbnek tűnik az összkép, ha figyelembe vesszük, hogy a Bizottságban képviselt 27 uniós nemzet közül a magyaroké a tizenkettedik hely, tehát csak 11 ország dicsekedhet ennél nagyobb létszámmal. A Bizottságba valamivel több, mint kétszer annyi lengyelt vettek fel (1443-at 2011 végéig), ám mivel Lengyelország népessége majdnem négyszerese Magyarországénak, honfitársaink relatíve jobban szerepeltek. A hozzánk mérhető Csehországból kétszázzal kevesebben jutottak be az EU jogszabály-előkészítő „gyárába”, és a régi tagállamok közül az osztrákok, a svédek, a finnek és az írek is a „vert mezőnyben” vannak.
Az összehasonlítás természetesen csak akkor lenne igazán objektív, ha azt is tudnánk, hogy az egyes országokból hányan indultak a versenyvizsgákon, hiszen ebből lehetne csak sikermutatókat felállítani. Nem kizárt például, hogy a hazánktól gazdasági fejlettség tekintetében az elmúlt években alaposan elhúzó Csehországból eleve kevesebb embert vonzott az európai pálya, mint a magyarokat. Trendként mindenesetre általában elmondható, hogy a stabil, „életfogytig” biztosított és a hazaiakéhoz képest jól fizető uniós állások elsősorban a dél- és a kelet-európai munkavállalókat vonzzák az EU intézményeibe. A magánszektorban és odahaza jól kereső briteket és svédeket már sokkal kevésbé, a Bizottság mostanában gyakran panaszkodik arra, hogy nem talál például angol anyanyelvű jogászokat olyan állásokra, amelyekkel a magánszférában nagyobb summát lehet keresni.
Egyes vélemények szerint ez az asszimetria idővel odavezethet, hogy az új tagállamok motiváltabb és felkészültebb jelöltjei a jövőben lekörözik majd a nyugat-európai pályázókat. Mások ugyanakkor megjegyzik, hogy még jó időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a térségünkből angolul, és franciául jogszabályokat írni képes jelöltek tolongjanak az EU kapui előtt.
A 2004-es bővítés óta elsősorban az alacsonyabb szintű posztokra áramlottak be nagyobb hullámban az új tagállamok állampolgárai az uniós intézményekbe. Ennek legfőbb oka, hogy zömében ezeket az alacsonyabb tisztviselői állásokat hirdették meg, miközben a 2004-es személyzeti reform keretében közvetlenül a bővítés előtt a régi tagállamokból érkezett tisztviselők közül sokakat feljebb léptettek a ranglétrán és béremelést is kaptak. Mivel a szamárlétrán egy-egy fok vételéhez jellemzően 3-4 év szükséges, hosszú időbe telik, mire az új tagállamokból érkezettek elérkeznek a középszintű vezetői posztokra.
Elsősorban ennek tulajdonítható az, hogy a magyarok és más új tagállamok képviselői viszonylag alulreprezentáltak a középvezetői (egységvezetői) pozíciókban az EU különböző intézményeiben. Az Európai Bizottság 1163 egységvezetője közül 18 magyar, ami a teljes létszám 1,54 százaléka. Nem sokkal jobb a helyzet a Tanács főtitkárságán, ahol a 112 egységvezető közül kettő honfitársunk (1,78%-os arány), az EP-ben pedig egyenesen a legnagyobb az alulreprezentáltság, hiszen 167 középszintű vezető között csak kettő a magyar, vagyis a teljes létszám 1,19 százaléka.
Sokkal kedvezőbb a helyzet ugyanakkor a vezető tisztviselői pozíciók betöltésénél. Igazgatói szinten vagy afölött hét magyar dolgozik a Bizottságban, ami a 339-es létszám 2,06 százaléka volt 2011 végén. A hét főből ketten főigazgató-helyettesek, Kazatsay Zoltán, a foglalkoztatási és szociális főigazgatóságon, és Balás Péter, a kereskedelmi vonalon. Az igazgatók száma öt, miközben az általában ugyancsak igazgatói rangban lévő kiemelt tanácsadók öten vannak a 154 főből, ami 3,24 százalékos reprezentációt jelent. A Tanács főtitkárságán a 47 felsővezetőből kettő magyar, ami a teljes létszám 4,25 százaléka. Az EP szenior menedzsmentjében 1 magyar igazgató van a 46 közül.
A BruxInfo által megkérdezett szakértők szinte egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a jövőben egyre nehezebb lesz bejutni az uniós intézményekbe. Ennek több oka is van. Először is megszűnt az az átmeneti kivételezettség, ami az újonnan csatlakozóknak néhány éven keresztül a bővítés után járt. A Bizottságnál egy nem hivatalos kvótát különítettek el annak érdekében, hogy helyet csináljanak az új tagállamok képviselőinek. Ezt a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott országok túl is szárnyalták, az elmúlt években több mint 4 ezren jutottak be a kedvezménynek köszönhetően az uniós intézményekbe.
Másodsorban az EU sem menekülhet a költségvetési megszorítások és a takarékoskodás alól, amelynek szellemében a Bizottságnál a következő években egy öt százalékos létszámcsökkentésre kerül sor, jórészt úgy, hogy a nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új munkaerőt.
A harmadik körülmény, ami az elsővel szorosan összefügg, hogy egyre kiélezettebb versenyre lehet számítani a pályázók között, hiszen kevesebb helyre egyre többen pályáznak. A következő versenyvizsgára valószínűleg még ebben a félévben sor kerül, az úgynevezett A5-ös és A7-es (tehát alacsonyabb szintű) tisztviselői állásokra április közepéig lehet beadni a jelentkezést. A BruxInfónak nyilatkozó érdekeltek arra számítanak, hogy a fenti okok miatt jó, ha évente 10-20 fővel gyarapodhat az uniós intézményeknél dolgozó magyarok száma. A hangsúly ezzel párhuzamosan a minőségre helyeződik majd át, vagyis annak biztosítására, hogy a belül lévő honfitársaink lehetőleg minél befolyásosabb és magasabb posztokra kerüljenek a rendszerben.
Brüsszelben van egyfajta vélekedés, hogy középszinttől felfelé már politikai lobbizás is szükséges a rangidősebb helyek elnyeréséhez. Részben ezt a felismerést is tükrözi az, hogy az év eleje óta már a magyar EU képviseleten is külön diplomata foglalkozik az EU-ban dolgozó magyarokkal, abból a logikából kiindulva, hogy ha nem is közvetlenül, de közvetve értékes kapcsolatot jelenthetnek az „anyaország” számára.