A napokban a román zöld-humanista gondolkodó, Remus Cernea írása a Voxpublica blogban tanúskodott arról, hogy a románság abszolút egyeduralkodó vallásának tevékenységét nem nézi mindenki jó szemmel. A bejegyzés lényege az állam és az egyház összefonódásának kritikája, illetve az, hogy a 3-6 éves korban már kezdődő egyházi nevelés milyen hatással van a fiatalokra, a felnőttekre, a társadalomra. A szerző szerint az ortodox nevelés eredménye ugyanis a kulturálisan különböző családból származó gyermekek egyházi elveknek megfelelő „uniformizálása”, ezáltal pedig az intolerancia növelése, mely retrográd folyamatokat indít el a romániai közösségek együttélésében. A Románia Ma című blog írását olvashatják.
A kérdés igen régóta létezik, hiszen a(z 1865-ben létesített román) ortodoxia mindvégig jelentős hatást gyakorolt a román nemzet tagjaira, nagy részben külsőségei (liturgia, később a monumentális, erőt sugárzó templomok) keresztül a legerősebb tudatbefolyásoló tényező volt a románság körében, így nemzeti céljaiknak megfelelően megfelelően koordinálták és erősítették az erdélyi román nemzetiségi törekvéseket. Ennek gyökere oda vezethető vissza, hogy a román nemzeteszme 18. században kialakuló primátusáig az egyházi hovatartozás jelentette az összetartó kapcsot – feltűnő a hasonlóság a moldvai csángókkal, akik között még mindig a római katolikus egyház jelenti a hovatartozás első számú kapcsát (éppen ezért nagy gond, hogy a rk. egyházi vezetők eddig még nem voltak hajlandóak engedélyezni a magyar misézést).
A román ortodox és nacionalista tanok országhatároktól függetlenül el tudták érni a hívőket, másfelől egyértelműen a szellemileg valamennyire képzett egyházi személyek (írástudatlanok is voltak közöttük) válhattak legkönnyebben a román közösségek szellemi(-politikai) vezetőivé. Ez együtt azt jelentette, hogy az egyház a román állameszme egyik fő hordozójává válhatott. Érdekesség gyanánt érdemes összehasonlítani három ábrát a Belső-Erdélyben élő román ortodoxok számát illetően: első ábra (1850), második ábra (1930), harmadik ábra (2002). Sokat elmond, hogy Moldvában élő csángók megszámlálásához az ott élő római katolikusok számát veszik alapul, vagyis aki román, az ortodox, s aki ortodox, az román – a cigány etnikum és az ukrán nemzetiség között is vannak ugyan ortodox vallásúak, ám az utóbbiak létszámaránya az összlakossághoz képest jócskán statisztikai hibahatáron belül van (2002-ben 0,3%).
Ennek ideológiai alapját írásba csak jóval később, 1937-ben szinódusi határozattal fektették, mely szerint az állami életnek közel kell maradnia Istenhez, amiben a görögkeleti egyház lehet a legnagyobb segítség, továbbá – amint Juhász István idézi – ortodox tan egyik lényege, hogy az egyház őrködjék annak a népnek a totális élete felett, amelyik közé Isten küldötte. Ez volt az a hozzáállás, amivel a román ortodox egyház túlélhette a 19. századi román liberalizmus szekularizálódó társadalmának vallási pangását, majd egy 30-as évekbeli hirtelen felívelés után a szélsőbaloldali diktatúra időszakában is (megtűrtként ugyan, de) talpon maradhatott.
A román soviniszta kommunizmus évtizedeiben is volt együttműködés az állambiztonsági szervezet (Securitate) és a ROE között – amely sokak szerint nem kényszeren alapult. 2010-ben a médiamágnás Dan Voiculescu (maga is rendelkezik szekus múlttal) kezdeményezésére például kivették az egyházi személyeket a CNSAS (a Securitate archívumát kutató átvilágító bizottság) általi átvilágíthatóság alól – részben miután 2007-ben nyolc püspökről derült ki, hogy a Securitate kollaboránsai voltak.
A mai pátriárka, Daniel iratai idő közben eltűntek.
Az román ortodox egyház az 1866-ostól az 1948-as alkotmánnyal bezárólag alaptörvényi szinten volt (kvázi) államvallásként megnevezve (1866: a román állam domináns egyháza, 1948: autokefália). Ma már ez nincs így, befolyásuk azonban még mindig nagy. Igaz, az egyház Szent Szinódusa csak 2008-ban tette lehetővé a papjaik számára a helyhatósági választáson való indulást (csak tanácsosként, azaz önkormányzati képviselőként), de a viszonyt jól mutatja az is, hogy a Maros megyei prefektus (kormány képviselője) perel azért, hogy Nyárádszereda központjában a településen élő 5%-nyi román nemzetiségű lakos számára újabb ortodox templom épülhessen. Romániában az egyház és állam összefonódása – az egyház társadalmi tekintélye miatt szükségszerűen – mélyebb, mint például Magyarországon.
Cernea szerint a vallásosság etikai és kulturális lényege helyett gyakran csupán üres rituáléról beszélhetünk – ez a megállapítása azonban mindenképpen sommás és igaztalan. Az lehetséges, hogy a háttérben nem mindig Isten volt/van a középpontban. A történelem azonban megmutatta, hogy az ortodox rituálé üresnek semmiképpen nem nevezhető.
A fenti írás a Románia Ma című blogon jelent meg.