A görög válság eddig még soha nem látott feladat elé állította Európa vezetőit, ám úgy tűnik, hogy az eddig hozott áldozatok sem lesznek elegendőek. Az euró-tagországok az IMF-fel együtt már két mentőcsomagot is megszavaztak a hellén államnak, azonban a gazdasági mutatók még mindig nem kaptak gellert, épp ellenkezőleg, az államadósság a GDP-hez viszonyítva egyre nagyobb. Az Angela Merkel nevével fémjelzett válságkezelésnek időközben egyre több kritikusa támadt.
Mi történt a válság kirobbanásáig?
A 2010-ben kirobbanó görög válság elemzésekor először talán érdemes röviden áttekinteni Görögország helyzetét és azokat a körülményeket, amik az Európai Közösségekhez – majd a későbbi Európai Unióhoz –, valamint az eurózónához való csatlakozásnál meghatározók voltak. A Hellén Köztársaság története a második világháborút követően az 1981-es csatlakozásig válságokkal tűzdelt volt: a királypártiak és a kommunisták között négy évig tartó véres polgárháború zajlott, amely után Magyarországra is tömegesen érkeztek görög kommunista menekültek. 1967-ben a hadsereg államcsínnyel vette át az irányítást, uralmuk az 1974-es ciprusi válságot követően áldozott le. Ezen események tükrében valamelyest igaz az állítás, miszerint Görögországot azért vették fel 1981-ben az Európai Közösségekbe, hogy az ország helyzete az európai oltalom alatt stabilizálódjon.
A következő említésre méltó mérföldkő – az európai válság szempontjából – Görögország 2001-es felvétele az eurózónába. A valutaövezethez való csatlakozásnál azonban ki kell emelni, hogy Görögország nem teljesítette a felvételi kritériumok között szereplő évi három százalékos költségvetési hiánycélt, objektív felmérések szerint a kérdéses évben az 5 százalékot is meghaladta az államháztartás GDP-hez viszonyított hiánya. Azonban a görög kormány, a gazdasági adatok hamisításával elérte, hogy a hellén államot felvegyék az eurót használó országok közé, melyet a francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy utólagosan így kommentált: „… hiba volt, mert Görögország hamis adatokkal lépett be, és még nem állt készen.”
A kanadai származású Nobel-díjas közgazdász, Robert Mundell szerint az optimális valutaövezet legfőbb ismérve, hogy a közös valutát használó országok nagyjából azonos makrogazdasági pályán mozognak; a piaci, költségvetési fegyelemnek pedig szintén hasonlónak kellene lennie. Ez azonban az euró 1999-es, számlapénzként való bevezetésénél egyáltalán nem valósult meg, a 2001-es görög csatlakozásnál pedig még tovább differenciálódott az amúgy sem homogén közeg: nagy különbségek voltak a mag-Európa (a Schäuble-Lamers-papír szerint Németország, Franciaország és a Benelux-államok), valamint a PIIGS-országok (Portugália, Olaszország, Írország, Görögország és Spanyolország) között. A 2008-2009-es subprime válságot követően a „déli” országok pedig addig még soha nem látott adóssággal kerültek szembe, ami a mostani, 2011-2012-es euróválság legfőbb okozója volt. Mára odáig fajult a helyzet, hogy Görögország a világ második legeladósodottabb országává vált (Japán után), az államadósság több mint 152 százaléka a nemzeti összterméknek.
A mentőcsomagok
Az első görög mentőövre 2010. március 25-én bólintottak rá az euróövezet tagállamai. A mentőcsomag értelmében Görögország 2013 júniusáig 110 milliárd eurós nagyságú kölcsönt fog kapni, melyből 30 milliárdot a Nemzetközi Valutaalap, a további 80 milliárd eurót pedig az eurózóna tagállamai adnák össze. Kimagasló Németország hozzájárulása, mely ország az egész csomag több mint 20 százalékát adja, 22,3 milliárd euróval járult hozzá a görög csomaghoz. A német kormány által kidolgozott tervet azonban csak végső esetben alkalmaznák, ha a hellén állam végleg nem tudná magát finanszírozni a piacokról, amire (mint utólag kiderült) igen hamar sor került. A mentőcsomagnak természetesen ára volt: a Papandreu által vezetett kormánynak komoly megszorításokat kellett meghozni. Így a közalkalmazottak számának drasztikus csökkentésére, illetve bérük csökkentésére, a szociális juttatások megkurtítására, valamint az adóemelésre kellett rábólintania a görög kormánynak. Az adósságcsökkentés és a mentőcsomag „elnyerése” mellett a cél az volt, hogy 2013-ig 30 milliárd euróval csökkenjenek a kormányzati kiadások. A fájó intézkedéseknek azonban komoly társadalmi ára volt: sztrájkok, tüntetések és összecsapások jellemezték (és jellemzik) a görög hétköznapokat.
Azonban az IMF-euró-tagországok által vezényelt első „bailout” nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket: a görög államadósság nem csökkent, a gazdasági bővülés nem következett be, és az adózási hajlandóság sem emelkedett, sőt mi több, Görögország újabb kimentésre szorult. A szükséghelyzet az euróövezet pénzügyminisztereit arra kényszerítette, hogy február 21-én egy újabb mentőcsomagot szavazzanak meg. Az újabb mentőöv az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközön (EFSF) keresztül 2014-ig összesen 130 milliárd eurót folyósítana a Hellén Köztársaságnak, melynek elsődleges célja, hogy a futamidő végéig a görög államadósság GDP-arányosan 120,5 százalékra csökkenjen. A második mentőcsomag részeként a görög állampapírokat jegyző magánbefektetők pedig önkéntesen kötvényeik 53,5 százalékát írják le, ami további 100 milliárd eurót jelent. Az újabb mentőövből 23 milliárd eurót finanszíroz majd az IMF, a további összeget az eurózóna-tagállamainak kell majd kifizetni. A konkrét részletek a tagállamok közötti megoszlásról még nem születtek meg, az viszont komoly előrelépés, hogy a német Bundestag február 27-én rábólintott a második görög mentőcsomagra.
Az a kérdés, hogy még hány mentőcsomagot szavazhatnak meg az Európai Unió vezetői Görögországnak, igen képlékeny. Azonban a jelenlegi tendenciák nem arra utalnak, hogy Görögország maga mögött tudta a válságot, és a saját lábára tudna állni. Erre utal Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter február 25-én tett nyilatkozata, melybe a politikus így vélekedett a második görög mentőcsomagról: „… ennek a jelenlegi programnak a futamideje három év, és nem lehet teljes biztonsággal kizárni, hogy a futamidő lejárta után újabb csomagra lesz szükség. Úgy érzem, hogy túl korán van még, hogy erről spekuláljunk.”
Görögország második „megszállása”
Az első görög mentőcsomag megszavazása után a görög pénzügyi igazgatás rendszerének hatékonyabbá tétele volt a következő lépcső a görög válságkezelésben. A pénzügyi rendszer reformálása elsősorban azért volt fontos, mert –az Európai Bizottság tanulmánya szerint – a görög állam évi 15-20 milliárd eurótól esett el az alacsony adózási kedv következtében. Ahhoz, hogy ez a kedvezőtlen helyzet megszűnjön és nőjön az adóbehajtás hatékonysága, a görög adóhivatalokba önkéntes német pénzügyőrök érkeztek, hogy felügyeljék az adók maradéktalan beszedését.
Hetven évvel és pár héttel korábban, hogy az eurózóna állam- és kormányfői elfogadták az alapvetően német kezdeményezés következtében meghozott tervezetet, amely értelmében megszületett az első görög mentőcsomag, kezdte meg a Wehrmacht Görögország elleni offenzíváját, 1941. április 15-én. A két esemény között igen sok tüntető vizionált párhuzamot: ami korábban katonákkal és fegyverekkel folyt, az most pénzügyőrökkel és hitelekkel történik. A németellenes hangulat pedig egyre nőtt: a tüntetők német zászlókat égettek, sok transzparens pedig a „trojka” (az IMF, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank), valamint Angela Merkel „távozását” követelte a görög politikából.
Ellentmondásos válságkezelési modellek
A jelenlegi görög válságkezelés alapvetően a német elképzelések szerint zajlik: takarékossági politika megszorító intézkedésekkel. Kérdéses persze, hogy ami bevált a németeknél, az beválik-e a görögöknél is. Mert miről is van szó? Az Angela Merkel nevével fémjelzett válságkezelés fő célja a pénzügyi fegyelem elérése, mind az államháztartási hiány évi maximális 3 százalékon tartásával, mind az államadósság csökkentésével, akár alkotmányos „gáttal” is. Ehhez járulnának hozzá az átfogó megszorító intézkedések, melyek az általános bércsökkenéstől és szociális juttatások megkurtítástól kezdve a főbb ellátórendszerek reformjáig terjednének. Azonban kérdéses, hogy Görögország mennyire tudja magáévá tenni ezt a válságkezelési modellt, hiszen a hellén állam az euró bevezetése óta még egyszer sem tudta teljesíteni az évi 3 százalékos hiánycélt, sőt nem egyszer évi 10 százalék fölé kúszott az államháztartási hiány.
Azonban akad nem egy ellenvélemény, köztük a magyar származású amerikai befektető, Soros György gondolja úgy, hogy „Merkel rossz irányba vezeti Európát”. Soros szerint a takarékossági intézkedések mellett a fő hangsúlyt a növekedési és ösztönzési programokra kellene helyezni, hiszen jól látszik, hogy az első görög mentőcsomag sem járt sikerrel. A bérek és nyugdíjak csökkentésével, a közalkalmazottak leépítésével ugyanis csökkent a vásárlóerő, ami a GDP megcsappanásához vezetett. A lecsökkent GDP következtében pedig az államadósság aránya tovább nőtt.
Ennél radikálisabb álláspontot képvisel a müncheni IFO gazdaságkutató intézet elnöke, Hans-Werner Sinn. Február 20-án a Spiegelben megjelent interjúban a német közgazdász rávilágít arra, hogy a görögökre erőltetett takarékossági politika megfelelő pénzügyi segítség nélkül nem életképes, ezért a „görög terv csak illúzió”. Sinn szerint az eddigi válságkezelés csakis arra irányult, hogy a politikusok több időt nyerjenek, azonban a görög válságot ez nem oldotta meg. A német közgazdász abban látja a megoldást, ha az óriáshiteleket nem egy lyukas kancsó feltöltésére pazarolnák, hanem Görögországnak az euróövezetből való kilépését könnyítenék meg. Így Sinn szerint a nemrég megítélt 130 milliárd eurót a drachma bevezetésére, a görög bankok államosításra és feltőkésítésére kellene fordítani.
Sinn elképzeléseit több londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház osztja, legutóbb a Capital Economics közgazdászai által készített, az új görög pénzügyi segélyprogramról összeállított értékelésben fejtették ki, hogy a most elfogadott mentőcsomag valószínűleg pár hónap múlva összeomlik, és a „trojka” törli az egész segélyprogramot.