A magyar kormányt támogató és az elfogult nemzetközi híradásokat elutasító budapesti Békemenetre szervez szimpatizánsokat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A magyar kormánnyal szolidaritást vállaló civil-politikai szervezet a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indít egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT központokban várják szeretettel a szervezők, akik egyben arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helyégnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej.
A Békemenetet a Magyar Hírlap és Demokrata című hetilapok hirdették meg, a felhívás szerint: „Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.”
A rendezvény egyben válasz a január 2-i ellenzéki tüntetésre, amikor Orbán Viktor és kormánya ellen demonstrálva több tízezres tömeg vonult fel. A Magyarországot bíráló nemzetközi hangok az új Alaptörvény életbe lépése óta erősödtek fel. Az Európai Bizottság szerdán három törvény visszavonását is kérte, és az Unió történetében egyedülálló módon a kohéziós alapokhoz való hozzáférés befagyasztását is kilátásba helyezte.