Kitekintő.hu

Három áruló maradt a MOGYÉ-n

Mivel továbbra sem került sor a magyar főtanszékek megalakítására, a közel százötven tagú magyar oktatói kar a voksolást törvényellenesnek minősítette, és a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatait is figyelembe véve, bojkottálta azt. Oktatóink több mint 96%-a aláírásával is megerősítette, hogy nem jelölteti magát az illegitim választásokon, amelyeken még azok a kollegák sem jelentek meg, akik nem írták alá a közös nyilatkozatot.

Ennek ellenére akadt három magyar oktató – ráadásul mindhárman aláírták a bojkottal kapcsolatosállásfoglalást- akik alájátszodtak a szélsőségesen magyarellenes erőknek, és árulásuk jutalmául egy-egyjelentéktelen tisztséget is kaptak (név szerint: Gabos Grecu Iosif, Incze Alexandru és Fülöp Emőke).

A Bolyai Kezdeményező Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy ezen lépésükkel – a magyar nyelvismerete ellenére is – kikerültek a magyar oktatói közösségből, így gyakorlatilag nem számithatnakmagyar állami, akadémiai és civil szervezetek jövőbeni támogatására. A történelem tanulsága szerintaz ilyen viselkedés hosszabb távon még anyagilag sem biztos hogy megéri …

Exit mobile version