Kitekintő.hu

Mégis sikerül megmenteni az eurót?

Részben eredményesnek mondható az EU-s pénzügyminiszterek találkozója, hiszen megállapodtak tegnap az EFSF-alap turbózásáról. Ez az alap arra szolgál, hogy a problémás európai államoknak átmeneti pénzügyi segítséget nyújtson, de volt szó arról is, hogy végszükség esetén a bankoknak nyújtson tőkeforrásokat.

Ez utóbbi kapcsán komoly ellentétek húzódnak az országok között, főként a németek ágálnak az ellen, hogy mindenkit megmentsen ez az alap. A hírt azonban mér részben beárazhatták a szereplők, főként ha a hétfő-kedd árfolyammozgásait nézzük, ennek megfelelően ma jöhet egy természetes kiábrándulás a börzéken.

Az utóbbi két hét piaci folyamatot tekintve ismét jó beszállók rajzolódtak ki a német 10 éves kötvényben, amely már laza 4,5%-ot esett ezen időszak alatt. Bár még lehet némi eladói hullám a kötvénypiacokon, de érdemes az első téteket megtenni ezekben a kötvényekben arra számítva, hogy egy kisebb piaci morzsolódás előtt állunk.

Exit mobile version