Várhatóan jövő kedden dönt a kolozsvári tanács arról, hogy ki vegye át a 94 ezer eurós csúszópénz elfogadása miatt előzetes letartóztatásba helyezett Sorin Apostu helyét a kincses város élén. Ennek előfeltétele, hogy Florin Stamatian Kolozs megyei prefektus felfüggessze tisztségéből az elöljárót. Ha ez megtörténik, a polgármesteri teendőket ideiglenesen a két alpolgármester valamelyike veszi át.
Az RMDSZ városi tanácsi frakciója és a szövetség megyei szervezete is egyértelműen László Attila alpolgármestert támogatja az ügyvezető polgármesteri cím elnyerésében, bár belátják: az RMDSZ-es politikusnak kevés esélye van kollégája, Radu Moisin ellenében. A Demokrata-Liberális Pártnak (PDL) abszolút többsége van a helyi tanácsban, így Moisin számít az első számú esélyesnek a kincses város ügyvezető polgármesteri tisztségére.
„Nem értem a demokrata liberálisok idegeskedését azzal kapcsolatban, hogy esetleg László Attila kerülne a polgármesteri székbe, ugyanis ehhez legalább 14 tanácsos támogatását meg kellene kapnia olyan körülmények között, hogy a PDL-nek 16 tagú frakciója van” – mondta el Csoma Botond, a városi tanács RMDSZ-es frakciójának tagja. Hozzátette: éppen ezért László Attilának akkor sem volna matematikai esélye az ügyvezető polgármesteri cím elnyerésére, ha a szövetség öttagú frakciója mellett a liberálisok és szociáldemokraták három-három tanácsosa is rá szavazna.
A esélytelen nyugalmával vág neki az érintett László Attila is a „versenynek”. „Egyszerűen nem értem Daniel Buda, a PDL megyei elnökének velem kapcsolatos nyilatkozatait, hiszen a demokrata liberálisok kezében van a döntés. Van jelöltjük, és ha jól tudom, Radu Moisin vállalja is. Kész vagyok bármikor megbeszélni a problémákat, de a jelen esetben értetlenül állok a PDL-sek aggályai előtt” – mondta el László Attila alpolgármester.
Az ügyvezető polgármester megválasztásával megüresedik az egyik alpolgármesteri tisztség, amelynek betöltéséről ugyancsak a választmány dönt. „Úgy gondolom, hogy a legesélyesebb az alpolgármesteri címre Adrian Popa PDL-s tanácsos. Személy szerint nincs semmilyen kifogásom ellene, és nagyon mellette szól az az érv is, hogy Emil Boc polgármestersége alatt már egyszer betöltötte ezt a funkciót, ekként van tapasztalata a városvezetés területén” – mondta Csoma Botond.