Egy neonáci csoport, amelyről a rendőrség tud, de semmit sem tesz ellene. Gyilkosságok és bankrablások, amelyeknél a rendőrség nem talál közös pontot. Hüledező politikusok és megdöbbent riporterek. Egy jelenség, amely mindenkit váratlanul ért: neonáci gyilkosok Németországban.
Magyarországról nézve így foglalható össze az, ami az elmúlt napokban a német sajtóból kiolvasható.
Itthonról nézve mindez meglepő. Mert mit is képzelünk mi a németekről? Pontosak, precízek, hidegek, merevek és nem szeretik a külföldieket. Így ismerjük őket – a második világháború idején játszódó amerikai filmekből.
Lehet, hogy valaha ilyenek is voltak, de a háború utáni Németország(ok) lakói mindent megtettek annak érdekében, hogy megváltozzanak. Nem az imidzsükön akartak javítani – komolyan gondolták a változást! A porosz iskolarendszer, a keménykezű gyereknevelés a múlté. A német tévék tele vannak színes bőrű műsorvezetőkkel, popsztárokkal és egyéb celebekkel, Berlin pedig olyannyira befogadó város, hogy lassan már úgy kell keresni a Németországban született lakosokat, mint a tűt a szénakazalban.
Jó, jó, neonácik azért vannak, mindig is voltak. Persze, tudjuk, a volt Kelet-Németországban nagyobb a munkanélküliség, több a reménytelen jövőjű fiatal… De ezek mind szem előtt vannak, a rendőrség tud róluk, megfigyelés alatt tartja őket… Különben is mit csinálnak? Sörösüvegeket dobálnak a focimeccseken?
Mint egy arculcsapás, úgy érte a németeket a hír, hogy a neonácik „köztük vannak”, és lehetséges, hogy több, mint tíz éven keresztül bankrablások és gyilkosságok tucatjait kövessék el anélkül, hogy elkapnák őket. Azaz előfordult, hogy elkapták őket, de aztán szabadon is engedték a feltételezett tetteseket.
Az ország több pontján, nagyrészt török büfések, boltosok ellen elkövetett gyilkosságok között a rendőrség nem látott összefüggést, annak ellenére, hogy mindet ugyanazzal a fegyverrel hajtották végre. „Bandaháborúra gyanakodtak, rivális török bandákra” – meséli fejcsóválva egy fodrász, akinek az üzlete közelében bomba robbant. Húsz ember megsérült, csak a csodának köszönhető, hogy akkor senki sem halt meg.
Tíz éven keresztül lőttek le török származású állampolgárokat – és a rendőrség soha nem foglalkozott komolyan azzal a gondolattal, hogy a tetteseket a neonácik között kellene keresni. Ez a lehetőség elképzelhetetlennek tűnt számukra.
A németek a rendőrség és a politika csődjét látják a történtekben. Viszonylag kevés hír szól az elkövetőkről, a fogság helyett az öngyilkosságot választó férfiról és a magát a rendőrségen önként feladó nőről. Egyikükről azt mondják, „jó családból” származott, csak akkor kezdett furcsa szokásokat felvenni, amikor a neonácikhoz csatlakozott – írja a Spiegel. Ez a kilencvenes években volt, akkoriban szem előtt volt a trió, a korábban már bemutatott rebellis lelkész lánya is személyesen ismerte őket egyik csoportjából, amelyben problémás fiatalokkal foglalkozott.
Úgy tűnik, bár az idő múlt (az elfogott Beate életkora 36 év), a probléma megmaradt. A három neonáci szellemi színvonala jottányit sem növekedett tizenéves kora óta, erről tanúskodik a DVD, amelyen a Rózsaszín Párduc című rajzfilm jeleneteivel keverték az általuk elkövetett szörnyű gyilkosságok képeit. S hogy mégis több, mint tíz évig felderítetlenek maradhattak bűneik? Ez az, amit a németeket nem értenek.