Kitekintő.hu

Oroszország már a következő válságra készül

Alekszej Kudrin, orosz pénzügyminiszter egy gazdasági konferencián beszélve szeptember 10-én szombaton a világválság egy második hullámának bekövetkeztét prognosztizálta. Ennek kialakulását egyre valószínűbbnek tartja a pénzügyminiszter: júniusban még 25 százalékra becsülte a krízis megvalósulásának valószínűségét, most úgy véli, a helyzet súlyosbodott.

A régi problémákat nem sikerült teljesen felszámolni, és ezek most még erősebben jelentkeztek” – idézte Kudrint a newsru.ru orosz lap.

A helyzet súlyosbodásának hátterében Kudrin az USA gazdaságpolitikáját látja, melyben nem történt sikert hozó változtatás, – „az amerikai gazdasági motor nem indult be”, s így a jelenlegi szituáció leginkább egy „infúzióra kötött beteg” helyzetére emlékeztet – írta a RIA orosz hírügynökség.

Emellett Kudrin kiemeli, hogy az Európai Unióban is jelentős problémák figyelhetők meg, és ha az EU nem képes az egyes tagországok problémáinak megoldásában megfelelő döntéseket hozni – például a görög válság kérdéskörében, akkor a gazdaság egy következő mély krízisbe fog jutni.

Exit mobile version