Tisztújítás nélküli kongresszust tart a hétvégén Marosvásárhelyen a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP). Az önmagát erdélyi jobboldalnak tituláló alakulat országos tanácskozásán a párt önkormányzati képviselőiből létrehoznak egy olyan testületet, amely – részlegesen átvéve a pártvezetés hatásköreit – az elnökséggel közösen koordinálja majd az önkormányzati munkát.
Alulról jövő kezdeményezésként ugyancsak megalakul a megyei elnökségek koordinatív testülete, amelynek feladata lesz a területi szervezetekben megfogalmazódott javaslatok megtárgyalása és az elnökség elé terjesztése. „Elsősorban a 2012-es választásokra fogunk koncentrálni” – mondta el lapunknak Fazakas Tibor. Az MPP alelnöke kifejtette, hogy a marosvásárhelyi kongresszus másik fontos célkitűzése a jobboldali összefogás megvalósítása.
„Csak akkor tudjuk az RMDSZ-t tárgyalóasztalhoz kényszeríteni, ha a jobboldalt nem aprózzuk fel. Az egyik szövetségesünk az Székely Nemzeti Tanács” – fogalmazott az ÚMSZ-nek Fazakas, aki a jövőt egy olyan jobboldali keresztény és nemzeti összefogásban látja, amelyet „nem az érdekek, hanem az elvek fognak vezérelni”.
Hozzátette: ebben helye van az EMNT-nek is, amelyre, ha sikerül pártként bejegyezni, akkor szövetségesként tekintenek, ha pedig a Tőkés László EP-alelnök vezette szervezet nem indulhat a választásokon, akkor „nyitva állnak a kapuk és a listák is előttük”.