Kitekintő.hu

Mindenki kapkod: újabb megszorítást tervez a kormány

Csak néhány új lemezzel bővült a globális tőzsdei táska, a lemezjátszón ma reggel azonban megint kellemes dallamok forognak. Tegnap még a francia adósságbesorolással voltak elfoglalva a befektetők, amelynek nyomán a jelentős görög kitettséggel rendelkező helyi bankokat is megtalálták az eladók (SocGen-ről például olyan piaci pletykák keringtek, miszerint tegnap lehúzza a rolót).

Nicolas Sarkozy, a francia köztársasági elnök tegnap újabb megszorító csomagot kezdeményezett, amelynek időigénye kb. 2 hét. Ebben a piaci hangulatban azonban rendkívül távolinak tűnik ez az időszak.

A franciákat érintő adok-kapok részben érthető, hiszen az amerikai bankok a jelenlegi helyzetben valamivel stabilabb tőkehelyzetűek, mint a 2008-as válság előtt, persze most sem mondanánk őket immunisnak a pénzügyi folyamatokra. Új célpontokért tehát az óceán innenső partjára kellett jönni, ez jól látszott a tegnapi mészárlásban, amely az európai bankszektorban koncentrálódott. A történet szépsége, hogy a délutáni órákban az amerikai bankszektorra is átterjedt a fertőzés, ott is 10% körüli mínuszokat láthattunk.

Ebben a hangulatban még tovább rövidül az amúgy is parányi befektetési időhorizont; bár a day-trade kapcsán továbbra is óva intenénk a kezdő befektetőket, néhány hetes időtávra vonzó beszállókat látunk a távközlési (TPSA, Telefonica, Telekom Austria) és közszolgáltatók szegmensében. A nyugat-európai és amerikai bankpapírok kapcsán inkább csak a visszapattanásra, mintsem fundamentális javulásra várva nyúlnák a longokhoz.

Exit mobile version