Kitekintő.hu

Felível a román gazdaság?

Hajszálnyival jobbnak látja Románia ez évi gazdasági kilátásait az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank: a legfrissebb elemzés szerint ugyanis 1,9 százalékos növekedés várható az eddigi 1,8 százalék helyett.

Habár a pénzintézeti elemzés optimistább eredményre jut a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság által prognosztizált 1,5 százaléknál, még ez a pozitív változás sem tudja elkendőzni, hogy növekedés tekintetében Románia utolsó előtti helyen áll azon 29 ország rangsorában, amelyekben az EBRD működik – Bukarestnek csupán az 1,1 százalékos gazdasági emelkedéssel kecsegtető Horvátországot sikerült leköröznie.

„Két év negatív gazdasági mutatóit követően most végre Romániában is mutatkoznak a talpra állás jelei, idén szerény gazdasági fejlődésre lehet számítani. Jelentősen növekedik az export, az ipari termelés májusban hét százalékkal ugrott meg, ráadásul az építőipari szektor is kezd magához térni” – olvasható a banki elemzésben, amely ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy negatív hozadékai is lehetnek a kormány által a nemzetközi hitelezőkkel összhangban kidolgozott megszorítási csomagnak. „Habár fiskális szempontból jelentősen csökkenni fog az ország sérülékenysége, visszaeshet a belföldi kereslet“ – állítja a tanulmány.

Az EBRD-vel megegyező megállapításra jutottak az Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) és az Erste Bank elemzői is – legfrissebb tanulmányukból azonban az derül ki, hogy az elkövetkező fél évben Románia növekedési kilátásai a legígéretesebbek a kelet-közép-európai régióban.

Exit mobile version