Kitekintő.hu

Románia: feltámadnak az autópálya-projektek?

Ősszel megkezdődnek a Nagylak és Szeben közötti autópálya, az úgynevezett négyes páneurópai folyosó építési munkálatai, amelyet 2016-ban teljes hosszában átadnak a forgalomnak – jelentette be tegnap a Mediafax által szervezett szállításügyi és logisztikai konferencián Eusebiu Pistru szállításügyi államtitkár. A minisztériumi illetékes szerint a sztráda nagy része már 2013-ra elkészül, és mindössze egy Lugos és Szászváros közti nyolcvan kilométeres szakasz elkészültére kell várni további három évet.

Szeptember–október folyamán szinte egy időben startol az építés az autópálya különböző szakaszain, aminek eredményeként Nagylak és Arad között 38,9 kilométer, Temesvár és Lugos között 35,6 kilométer, Lugos és Déva között 28, valamint Szászváros, Szeben között 80 kilométer út készül majd el.

Pistru elmondta: a hárommilliárd eurós beruházásból jelenleg csupán a Szeben–Râmnicu Vâlcea–Piteşti útvonal megépítéséhez hiányzik az anyagi fedezet, ezt azonban az állami és magánszféra partnerségében (úgynevezett PPP-rendszerben) igyekeznek megvalósítani.

Eközben a szállításügyi tárca megoldást keres az észak-erdélyi autópálya továbbépítésére is, amely az utóbbi időben megtorpanni látszott, elsősorban a kivitelező amerikai Bechtel társasággal kötött szerződések tisztázatlansága miatt. A szállításügyi államtitkár tegnap közölte, hogy a Bors– Marosvásárhely közötti, 254 kilométeres szakasz költségeit mindenképpen állja az állam, miközben megoldásokat keresnek a Marosvásárhely és Brassó közötti sztrádarész finanszírozására is.

„Rossz megállapodás született a Bechtellel, emiatt jelenleg újra kell tárgyalnunk az árakat” – mondta Pistru, aki szerint az utóbbi időben mobilizálódtak a kivitelező cégek, miután a tárca nagyobb figyelemmel követte és ellenőrizte a megállapodások betartását.

Mint ismeretes, annak ellenére, hogy az észak-erdélyi autópálya megépítését prioritásként kezelte a kormány, a 415 kilométeres sztrádának 2004 óta máig alig egytizede készült el. A munkálatok jelenleg is állnak a szállításügyi minisztérium és az építő Bechtel cég közötti konfliktusok miatt. Az amerikai társaság a tetemes tartozásokat rója fel a román hatóságoknak, a minisztérium pedig az árak újratárgyalását kérte a kivitelezőtől. Az autópálya átadásának csúszása miatt legtöbben a politikumot hibáztatják, amiért a tárgyalásokat állandóan cserélődő minisztériumi illetékesgárda folytatta le.

Exit mobile version