Site icon Kitekintő.hu

Házsongárdért lobbiznak

A Házsongárdi temetőbe látogatott Detlev Boeing, az Európai Bizottság Bővítési Stratégiai Igazgatóságának kisebbségi és emberi jogokért felelős főtanácsosa. A rövid séta során a főtanácsosnak a temetőkert sírjaival, illetve a Rédey- és a Bánffy-kriptával, valamint a Házsongárd Alapítvány irányításával folyó felújítási munkálatokkal ismerkedett.

A Házsongárdi temetőbe látogatott Detlev Boeing, az Európai Bizottság Bővítési Stratégiai Igazgatóságának kisebbségi és emberi jogokért felelős főtanácsosa. A rövid séta során a főtanácsosnak a temetőkert sírjaival, illetve a Rédey- és a Bánffy-kriptával, valamint a Házsongárd Alapítvány irányításával folyó felújítási munkálatokkal ismerkedett.

Detlev Boeing a terepszemle után hangsúlyozta: a szarajevói muszlim temető felújításához is sikerült támogatást szerezni, itt is lehetőség nyílik a gyors és nélkülözhetetlen állagmegőrző beavatkozásra, de a hasonló jellegű beruházáshoz elengedhetetlen a helyi önkormányzat együttműködése. Az Európai Bizottság Bővítési Stratégiai Igazgatóságának szakembere a helyi civil szervezetek képviselőivel is egyeztetett, megnézte a nemrég megrongált sírköveket, amelyeket ismeretlen tettesek olajjal öntöttek le.

A főtanácsos megdöbbenéssel vette tudomásul a Házsongárdi temetőben uralkodó állapotokat és elfogadhatatlannak tartotta azt, hogy a városvezetés szemet huny a műemlékvédelem hiányosságai fölött. A főtanácsos hangsúlyozta: a Házsongárdi Alapítvány munkáját és panaszait eljuttatja az illetékes nemzetközi fórumokhoz, bízva abban, hogy sikerül érdemi segítséget nyújtani a kolozsvári temetővédőknek.

A múlt héten a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) tett közzé nyilvános állásfoglalást Házsongárd-ügyben, ez a szervezet azt javasolta, helyezzenek el térfigyelő kamerákat a temetőkertben, és éjszaka is világítsák ki a sírokat. A sírrongálások miatt több rendben tiltakozott a Házsongárd Alapítvány is. A civil szervezet feltételezése szerint vannak, akik a műemlékvédelmi törvényre fittyet hányva a műemlékek megrongálásával „szabadítanak fel” sírhelyeket a védett temetőben.

A helyiek az UNESCO segítségében bíznak, mert úgy vélik, csak nemzetközi összefogással lehet megakadályozni a síremlékek további pusztulását. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselői szintén felhívást tettek közzé, amelyben ökumenikus áhítatra és a temető bejárására invitálják a sírkert sorsa iránt érdeklődőket. Emlékeztetnek, a Házsongárd több száz jelentős erdélyi személyiség nyugvóhelye, tudósok, politikusok, művészek, egyházfők síremlékei alkotják az erdélyi nemzeti panteont.

„Úgy tűnik, mára ez a kegyeleti hely már önmagát sem tudja megvédeni. Kihalófélben a hely szelleméhez igazodó kulturált viselkedés és kölcsönös tisztelet. Az évek óta tartó pusztításnak, rongálásnak mindeddig egyetlen városi hatóság sem volt képes véget vetni” – olvasható a felhívásban, melynek szerzői július 2-án, szombaton 18 órára a Házsongárdi temető bejáratához invitálják a kolozsváriakat.

Exit mobile version