Site icon Kitekintő.hu

Könyv jelent meg Hannelore Kohl életéről

Németországban könyv jelent meg az országot 16 éven át vezető Helmut Kohl kancellár feleségének életéről.

Hannelore Kohl tíz évvel ezelőtt, 68 évesen lett öngyilkos. Végzetes tettét különleges betegségének, illetve az ennek következményeként fellépő depressziójának tulajdonították. A kancellár felesége fényallergiában szenvedett, s emiatt utolsó éveit lehúzott redőnyök mögött töltötte. A házat csak ritka éjjeli sétái idejére hagyta el, vendégeket ritkán fogadott, az utolsó időkben már a lámpafény vagy a televízió képernyőjének vibrálása is elviselhetetlen volt számára.

A most megjelent életrajz szerzője, Heribert Schwan újságíró kevésszámú bizalmasa közé tartozott. Az évtizedeken át folyó beszélgetések során őt beavatta élete mások előtt titkolt részleteibe is. Beszélt neki a nácikat kiszolgáló gyáros apjáról, gyermekkora  traumájáról, amikor orosz katonák megerőszakolták, és, ahogy fogalmazott, kidobták az ablakon, mint egy zsákot. Mesélt házasságáról Európa egyik leghatalmasabb emberével, akinek a munkája volt az első, s aki mellett annak ellenére kitartott, hogy a politikát nem sokra tartotta, a nyilvánosságtól pedig egyenesen írtózott. 

A Spiegel magazin szerint nagy várakozás előzte meg a könyvet, amelynek köszönhetően az olvasó először pillanthat az emberek emlékezetében élő kancellárfeleség álarca mögé. Megismerhetjük a mindig maszkszerű sminket és a betegségben elvesztett hajkoronát pótló parókát viselő, a kamerák előtt az arcára fagyott örökös mosollyal pózoló asszony valódi életét. 

Exit mobile version