Nem kellett sokat várni a következő német politikus, a liberális Silvana Koch-Mehrin doktori disszertációja ügyében indult vizsgálatok eredményeire: a Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülései szerint a Heidelbergi Egyetem megállapította, hogy az FDP-politikus dolgozatának „lényeges részei plágiumból állnak”. A vizsgálat következményeként az egyetem visszavonta a volt európai parlamenti alelnök és EP FDP-frakció elnök doktori titulusát.
Koch-Mehrin 2000-ben adta be „Történelmi valutaunió a gazdaság és a politika között” címet viselő munkáját, amelyben a mostani vizsgálatok szerint közel nyolcvan oldalon, több mint 120 helyen találhatóak olyan szövegrészek, amelyek nincsenek lehivatkozva. A plágiumok több mint harminc publikációból származnak, amelyek kétharmada nincs megemlítve a felhasznált irodalom jegyzékében. Az egyetem közleménye szerint a kimutatható plágiumok mennyisége és minősége a vizsgálatok során az illetékes vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy a doktori dolgozat nem felel meg „az önálló tudományos munka” követelményeinek.
Koch-Mehrin dolgozata a volt védelmi minisztert, Karl-Theodor zu Guttenberget érintő botrány után került az internetes plágiumvadászok kereszttüzébe. A politikusnő ezt követően májusban azonnali hatállyal lépett vissza az európai parlamenti tisztségéről és az EP FDP-küldöttségének elnökségéről is. Koch-Mehrin ezzel rövid idő alatt a második olyan kormánypárti politikus, aki doktori disszertációja miatt kényszerült lemondásra.