Kitekintő.hu

Szárnyal a Járai-biztosító

Megerősítette az április elején publikált előzetes számokat a Pannónia, ennek megfelelően az IFRS szerint 7.9 milliárd forintos bruttó díjbevétellel zárták az év első három hónapját, amely több, mint 50%-os emelkedés a bázisnegyedévhez képest. Némi zavart kelthet, hogy MSZSZ szerint 8 milliárd forintot meghaladó díjbevételről adott számot a Pannónia; aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a két adat teljesen összhangban van egymással.

A fincsi negyedéves díjbevételt főként a unit-linked biztosítások támogatták, egyéb termékekből mindössze 40 millió forintos díjbevétele származott a vállalatnak az év ezen időszakában. Ez a jutalékkiadásokra is nyomást gyakorolt, ugyanakkor a 7.5 milliárd forintot meghaladó saját tőke még jó ideig fedezetet biztosíthat a működésre, így tőkebevonás csak több éves időtávot tekintve válhat szükségessé.

A gyorsjelentés egyébként összhangban van az idei évre várt bruttó 34,8 milliárd forintos díjbevételi várakozásunkkal, amely nagyjából megegyezik a menedzsment által nemrég vázoltakkal is. Ez kedvező momentumnak tekinthető, ám a részvényárfolyamban vélhetően nem okoz majd kilengést, mivel a számokat már ismertük és a befektetők sokkal inkább más tevékenységek (pl. nem-életbiztosítási szegmens) felfutására fókuszálnak.

Exit mobile version