Site icon Kitekintő.hu

Meglátogathatták a fogvatartott kínai művészt

Több mint 40 nap után először láthatta feleségét a fogvatartott kínai művész, Aj Vej-vej. Lu Csing (Lu Qing), Aj Vej-vej házastársa szerint a kormányellenes aktivistaként is ismert hitvese jól van. Aj-t április elején tartoztatta le a kínai rendőrség, amikor egy Hongkongba tartó gépre akart felszállni, gazdasági bűncselekményekkel vádolják. Azóta nem érkezett felőle hír egészen mostanáig. Megtagadták tőle, hogy kapcsolatba lépjen családjával, vagy akár az ügyvédjével, fogvatatása világszerte felháborodást váltott ki.

Az aktivista feleségét behivatták a rendőrségre, ahonnan egy ismeretlen helyre vitték, hogy férjével találkozhasson. Azonban csak felügyelők jelenlétében láthatta újra férjét, így nem mert sokáig beszélgetni vele. Állítólag a rendőrök megfenyegették, hogy ha a találkozóról nyilatkozik az hírügynökségeknek, Aj Vej-vej sorsa rosszabb lesz. Kína szerint az ügynek semmi köze az emberi jogokhoz, azonban sok művész és aktivista másként vélekedik. Aj a kínai kormány heves bírálatával vívta ki a hatóságok ellenszenvét. A művészként is tevékenykedő 53 éves férfi több alkotásával is protestált Peking politikája ellen.

A londoni Tate múzeum a közelmúltban állította ki Aj egy nagyszabású művét, százezer kézzel festett, porcelánból készült napraforgómagot, amit több másik kínai művésszel közösen hozott létre. Aj Vejvej legutóbbi kiállítása nemrég került megnyitásra szintén Londonban, viszont már a művész jelenléte nélkül, hisz addigra letartóztatták. A látványosság 12 bronz állatfejből áll, amik egyenként 363 kilógrammosak. A Somerset House-ban tekinthetők meg, ahol egyébként ez az első kortárs szobrászati kiállítás. A művész érdeme még a kínai olimpiára készült Madárfészeknek nevezett stadion is.

Exit mobile version