Több millió hordó fekete aranyat rejtő mező kiaknázásába fogott Brazíliában a Statoil nevű norvég olajipari óriás. Az érintett medence a legnagyobb terület a norvég kontinentális talapzaton kívül, amelyen a világ 34 országában tevékenykedő óriáscég fúrásokat végez.
A Campos-medencében található Peregrino-mezőt 1994-ben fedezték fel, 85 kilométerre a brazil partoktól. A kitermelésben 2005-ben 50 százalékos részesedést szerző Statoil öt évvel később tett szert a fennmaradó 50 százalékra. 2010 májusában részvényei 40 százalékát eladta a kínai érdekeltségű Sinochem-csoportnak, de ez a tranzakció még korántsem tekinthető befejezettnek.
Az összesen 37 kútból felszínre hozott olaj várható napi mennyiségét körülbelül 100 000 barrelre teszik. A művelet hosszútávú partnerséget látszik elindítani Norvégia és a dinamikusan fejlődő brazil gazdaság között, s mindkettejük energiabevételeihez jelentősen hozzájárul. Ennek fényében nem véletlen, hogy a két ország márciusban három miniszteri szintű találkozót is lebonyolított. Osló már „Brazil-stratégiát” emleget, sejtetve, hogy legjelentősebb latin-amerikai partnerével való környezeti, klímavédelmi, emberi jogi, kulturális és oktatási együttműködés elmélyítésének hátterében ugyancsak az olaj áll.
Az „olajállam” energiabiztonságának negyven éve
Osló olajipari múltja mintegy negyvenkét évre tekint vissza. Az ötvenes évek végén a norvég geológiai felmérések nem hozták meg a várt sikert, s az ország lemondott arról, hogy komolyabb kőolaj- és gázvagyont rejtő mezőkre bukkan a kontinentális talapzaton. 1962-ben azonban a Philips Petroleum & Mobil francia olajipari cégek bevonásával észak felé tekintett, kísérleti fúrásaik eredménnyel jártak. Olyannyira, hogy Norvégia hamarosan megállapodást kötött az Egyesült Királysággal a kontinentális talapzat felosztásáról.
A hetvenes-nyolcvanas évek északi-tengeri erőforrásokra támaszkodó norvég olajiparának robbanásszerű konjunktúrája mellé gazdag gázmezők és kőszénkészletek is társultak, ám egyes norvég tudósok és szakemberek a fosszilis energiahordozók három évtizeden belüli kimerülését jósolják. Norvégia erőteljesen koncentrál a Barents-tenger mélyén rejlő erőforrásokra, amely találgatások szerint a Föld kiaknázatlan olaj- és gázmezőinek harmadát rejtheti. Az antarktiszi jégsapka visszahúzódását követően sokan a forrásokért indított harcok rémképét vizionálják. Ha mindez túlzás volna is, az olajért indított versenyfutás lehetőségével a felek (főként Norvégia és Oroszország) számolnak és igyekeznek körülhatárolni érdekszféráikat. A norvég-orosz viszonyt beárnyékoló, évtizedek óta húzódó, a Barents-tengert érintő területi vitára a felek 2010 áprilisában tettek pontot.
Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a jelenlegi kitermelés és fogyasztás mellett Norvégia meddig őrizheti kiemelkedő pozícióját az energiapiacon, ám annyi bizonyos, hogy szerepe hangsúlyosabbá válik a legnagyobb készletekkel rendelkező arab országokat sújtó válság kapcsán.