Kitekintő.hu

Bíróság előtt a magyargyűlölő EP-képviselő

Bíróság előtt kell felelnie tetteiért Corneliu Vadim Tudor román EP-képviselőnek, akit közerkölcs elleni vétséggel, csendháborítással és közrendbontással vádolnak – írja a Manna.ro.

A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék közleményéből kiderül, hogy az összegyűjtött bizonyítékok alapján CV Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke január 4-én ellenszegült a bírósági döntésnek, mely szerint a PRM-nek ki kell költöznie Emile Zola utcai székházából. A pártelnök kitépte a dokumentumokat a végrehajtó kezéből, és fizikai erőszakot alkalmazott vele szemben.

Tudor további két rendőrrel szemben alkalmazott fizikai erőszakot, akiket a végrehajtó mellé rendeltek ki. Emellett a pártelnök olyan kifejezésekkel illette a hatóságok képviselőit, amelyek kimerítik a közerkölcs elleni vétség fogalmát.

Az ügy dossziéját szerdán továbbították a Legfelső Semmítő- és Ítélőszékhez.

A PRM-elnök Traian Băsescu államfőt vádolja a kialakult helyzet miatt. „Ez Traian Băsescu maffiájának utolsó kísérlete, hogy elhallgattasson bennünket. Kidobtak minket a parlamentből, több tucat rendőrt küldtek a nyakunkra a székházba, kidobtak onnan is, és ez sem elég nekik. … Ez a ťKancsiŤ veszett harapása, amiért Vadim Tudor nem fogja be a száját” – reagált Tudor.

Exit mobile version