Site icon Kitekintő.hu

Kemény bírságra számíthatnak a rendetlen képviselők

Pénzbírságra számíthatnak a jövőben a német képviselők, akik nem viselkednek rendesen a szövetségi parlament ülésein. A Bundestag ügyrendi bizottságának elnöke, Thomas Strobl (CDU) pénteken jelentette be, hogy bizottsága a képviselői törvény megváltoztatásra tesz javaslatot – tudósít a Handelsblatt. Az módosítás értelmében azok a képviselőket, akik „a parlament rendjét vagy méltóságát nem csak jelentéktelen mértékben sértik”, ezer eurós, ismételt esetben pedig kétezer eurós pénzbírsággal sújtanák. A képviselőket először figyelmeztetnék, ezek után lehetne kiszabni a pénzbüntetést, legrosszabb esetben pedig ki lehet zárni a rendetlenkedőt a plenáris ülésről. Arról, hogy mely zavaró akciók esetében kell bírságot fizetni, az ülést vezető elnök döntene. Strobl szerint a baloldali Linke frakció egyes részeinek többszöri akciói, amelyek „a parlament semmibe vételét voltak hivatottak kifejezni” tették szükségessé a törvényváltoztatást. A bizottsági elnök úgy gondolja, hogy talán egyesek meggondolják, hogy valóban ez a zavaró viselkedés-e a legjobb módja a politikai vélemény kifejezésének – írja a Handelsblatt.

A javaslat hátterében több konkrét tavalyi eset áll: Norbert Lammert (CDU), a Bundestag elnöke két esetben ki is utasította a rendetlenkedő Linke-képviselőket. Tavaly februárban a baloldali párt közel hetven képviselőjének kellett elhagynia az üléstermet, amikor transzparensekkel tüntettek a kunduzi légitámadás ellen. Novemberben a házelnök pedig a „Stuttgart 21” ellen tiltakozó Linke-képviselőket küldött ki a plenáris ülésről, miután az ellenzékiek álláspontjukat pólóik feliratával kívánták megmutatni és ezt Lammert a házirend durva megsértésének találta. 

Exit mobile version