Site icon Kitekintő.hu

Átrendezte Merkel a kabinetet

Két nappal a német védelmi miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg (CSU) lemondása után Angela Merkel átalakította kormányát: zu Guttenberg helyét a védelmi tárcában az eddigi belügyminiszter, Thomas de Maiziére (CDU), a belügyminiszteri posztot pedig a CSU- tartományi csoportok főnöke, Hans-Peter Friedrich veszi át.

A kancellár szerint a gyors személyi döntésekkel a kormány „igazolta a polgárok, főleg a katonák és a belügyminisztérium dolgozói felé a cselekvőképességet”. Az ellenzék megosztottan reagált Merkel döntésére: a Zöldek szerint az elmúlt napok „hatalmas szégyent” jelentenek, az SPD szerint azonban de Maiziére „jó választás” volt – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Horst Seehofer, a CSU vezetője elégedettnek tűnt: annak ellenére, hogy a párt vezetése zu Guttenberg lemondása után folyamatosan tanácskozott, sikerült gyorsan megoldani az utódlást.

Angela Merkel  Thomas de Maiziére-el, az új védelmi miniszterrel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy „nemcsak brilliáns elméjét és példaértékű kötelesség-és felelősségtudatát becsülöm, hanem főként az tünteti ki, hogy a politikát szilárd értékrend alapján műveli”. A kancellár húsz éve „nemcsak politikailag, hanem emberileg is” összeköttetésben áll vele – írja a FAZ.de. Hans-Peter Friedrich pedig a frakció jogászaként „kiemelten fontos tanácsadó volt minden bel- és jogpolitikai kérdésben”. Merkel szerint saját véleményét biztosan mindig ismertetni fogja, de „kiegyensúlyozó szerepet fog vállalni vitákban vagy különbségekben az igazságügyi minisztériumban vagy az egész szövetségi kormányban”.

Nyilván nem lehetett könnyű helyzetben sem Angela Merkel, sem Horst Seehofer: lemondott a szinte hihetetlen népszerségnek örvendő miniszter, aki helyett gyorsan és jót kellett találni. Miután a CSU berkein belül nem sikerült megtalálni az ideális személyt, Merkel átadta a politikailag nagyobb értékű belügyminisztériumot a testvérpártnak. A CSU jól járt a cserével: kezébe került egy „értékesebb” minisztérium, amiért cserébe még csak meg sem kellett válnia egyetlen tárcától sem. Seehofer ezzel koalíción belüli megersődött, amelyet zu Guttenberg személyének köszönhet – írja a Spiegel Online.

Karl-Theodor zu Guttenberg időközben azonnali hatállyal lemondott képviselői mandátumáról is, annak ellenére, hogy a kancellár „örült volna, ha megtartotta volna” parlamenti székét, a CSU-ban azonban utaltak arra, hogy „ellentmondana Guttenberg természetének, ha nem húzott volna teljes záróvonalat politikai karrierje alá”. A CSU-elnök Seehofer eközben bírálta mind a Szövetségi Gyűlés elnökét, Norbert Lammertet és az oktatási minisztert, Anette Schavant is, akik szerinte „nyilvánosan hátba támadták zu Guttenberget röviddel lemondása előtt”. Seehofer szerint a két CDU-politikus nem cselekedett „szolidárisan, mivel az Unió felfogásához hozzátartozik, hogy saját emberei mellett kiáll” – tudosít a FAZ.de. Schavan egy interjúban azt mondta, hogy tudósként szégyelli magát Guttenberg miatt. Lammert egy nem cáfolt kijelentése szerint pedig a plágium-ügy a demokráciába vetett bizalom koporsószege. A CDU több politikusa is jelezte, hogy a későbbiekben még szívesen látná zu Guttenberget a politikai életben.

Exit mobile version