Feltehetően az elkövetkezendő napokban fog szavazni a parlament a monetáris tanács új tagjairól. A 7 tagú monetáris tanácsból 4 tagnak idén márciusban jár le a mandátuma, és az új jegybanktörvény értelmében a parlamentnek áll jogában – ahol a kormánynak kétharmados többsége van – tagokat delegálni a tanácsba, szemben az korábbi gyakorlattal, ahol a jegybankelnöknek is joga volt a négy tagból kettőt jelölni. Az események hatására veszélybe kerülhet a jegybanki függetlenség és teret nyerhet a kormány kamatcsökkentéssel kapcsolatos elképzelése, amit már régóta hangoztat. Egy esetleges kamatcsökkentés feltehetően jó hatással lenne a gazdaságra és a részvénypiacokra, míg ceteris paribus a forint gyengüléssel reagálna.