Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa illetékes bizottságának meghívására, másfelől az Európai Parlament elnökének megbízatása alapján, illetve annak képviseletében Tőkés László EP-alelnök 2011. február 3-án, Washington városban részt vett az évenként sorra kerülő Nemzeti Imareggelin (National Prayer Breakfast) – írja a nagyváradi Reggeli Újság.
Az 59. alkalommal megrendezett, kimagasló nemzetközi eseményen és három napig tartó, különféle kísérőrendezvényein közel 140 országból mintegy 3000 személyt láttak vendégül – az amerikai közélet vezető személyiségei mellett az egyes országok diplomáciájának képviselőit, szellemi és vallásilag elkötelezett politikai vezetőit.
Az Imareggeli
Az imareggelin elmondott záróbeszédében Barack Obama elnök – egyebek mellett – saját életéről és családi múltjáról beszélt, valamint Krisztusban vetett hitéről tett bizonyságot. Több más, rangos politikai vezetővel egyetemben, az imareggelin Gjorge Ivanov, a Macedón Köztársaság elnöke is részt vett. A rendezvényt követően Tőkés László EP-alelnök Macedónia washingtoni nagykövetségén találkozott az államfővel, az Amerikai Magyar Koalíció elnökének, Maximilian Telekinek a társaságában. A volt jugoszláv köztársaság euro-atlanti elkötelezettségű vezetője országa NATO- és EU-csatlakozása összefüggésében fejtette ki álláspontját. Tőkés László – az Unió bővítésében illetékes EP-alelnökként – támogatásáról biztosította a macedóniai integrációs törekvéseket, külön is kitérve román kollégáinak hasonlóképpen pozitív viszonyulására.
Tőkés további programja
Február 4-én, pénteken szabad programokkal folytatódott az imareggeli rendezvénysorozat. Tőkés László Fearghas O’Béara, az EP Elnöki Kabinet tanácsosa társaságában First Step Forum (Első Lépés Fórum – FSF) tanácskozásán vett részt, ahol ázsiai politikusokkal és emberi jogi aktivistákkal találkozott. Tőkés László alelnök közvetlen hatáskörébe tartozó ügyként emelte ki a keresztény üldözések fokozódásának kérdését, és az áldozatok védelmére és érdekeinek képviseletére vállalkozott az EP szintjén. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a jövőben Catherine Ashton bárónő vezette Külügy Szolgálat konkrét és hatékony valláspolitikájának kialakítására van szükség az EU-ban.
Kora délután Tőkés László alelnök Szapáry György újonnan kinevezett amerikai nagykövet szíves meghívásának tett eleget, amikor is ellátogatott a magyar nagykövetségre, és a diplomáciai testületnek kötetlen találkozó keretében számolt be az erdélyi magyarság helyzetéről, az új magyar nemzetpolitika előtt álló feladatokról, valamint saját és a magyar képviselők európai parlamenti munkájáról. A hozzászólások rendjén a magyar állampolgárság kiterjesztésének amerikai tapasztalatait is megvitatták, és a nagy horderejű nemzetpolitikai ügy érdekében a határon, illetve az óceánon túli magyarok együttműködésének a kialakításában egyeztek meg – adta hírül Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája.