Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt – derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
A luxembourgi székhelyű Eurostat adatai szerint az elmúlt húsz évben a tagállamok közül 19-ben nőtt, nyolcban pedig csökkent a népesség. A legnagyobb arányú növekedést Luxemburgban, Máltán, Cipruson és Írországban mérték, míg a legnagyobb visszaesést Lettországban, Bulgáriában és Litvániában regisztrálták.
2025 elején az EU-ban 230 millió nő és 221 millió férfi élt, vagyis száz férfira átlagosan 104,2 nő jutott. A nők a legnagyobb mértékben Lettországban voltak többségben.
Az EU népességének 14 százaléka volt 15 év alatti gyermek 2025-ben. A legmagasabb arányt Írországban, a legalacsonyabbat Olaszországban jegyezték fel. A 65 év felettiek aránya elérte a 22 százalékot, míg a 80 év felettiek az uniós lakosság 6 százalékát tették ki. A mediánéletkor két évtized alatt 39,6 évről 44,9 évre emelkedett.
Az uniós országok tavaly csaknem 1,2 millió embernek adtak állampolgárságot, 12 százalékkal többet, mint 2023-ban. A legnagyobb csoportot a szíriaiak, a marokkóiak és az albánok alkották.
A születési ráta az EU-ban 2024-ben 7,9 élveszületés volt ezer lakosra vetítve, míg a halálozási ráta 10,7. A legmagasabb halálozási arányt Bulgáriában, Lettországban és Magyarországon mérték; Magyarországon ez a mutató 13,4 volt ezer lakosra vetítve az Eurostat szerint.
A természetes népességváltozás az EU egészében negatív maradt, vagyis továbbra is több haláleset történt, mint ahányan születtek. Az első gyermeküket vállaló nők átlagéletkora az EU-ban 30 évre emelkedett 2024-re.
A születéskor várható élettartam az EU-ban 81,5 év volt 2024-ben. A legmagasabb értéket Spanyolországban, Svédországban és Olaszországban, a legalacsonyabbat Bulgáriában, Lettországban és Romániában mérték.
Az Eurostat szerint a nők átlagosan 84,1 évig, a férfiak 78,9 évig élnek az EU-ban, Magyarországon a nők várható élettartama 79,9, a férfiaké 72,2 év volt.
A teljes jelentés grafikonokkal az Eurostat oldalán érhető el:
https://ec.europa.eu/eurostat/web/interactive-publications/demography-2026
Forrás: MTI / Eurostat
