Az EU szorosan együttműködik az amerikai kormánnyal a kereskedelmi megállapodás érdekében, de ragaszkodik az elveihez, és megvédi érdekeit – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.
A legutóbbi uniós csúcsról szóló európai parlamenti vita keretében Ursula von der Leyen emlékeztetett, hogy február óta az Egyesült Államok vámokat vetett ki az európai kereskedelem 70 százalékára.
Kiemelte továbbá, hogy az Európai Uniónak a versenyképesség erősítése érdekében egyszerűsítenie kell a szabályozásokat, csökkentenie kell az energiaárakat, gyorsítania kell a döntéshozatalt és biztosítania a szükséges tőkét a vállalkozások számára.
A bizottság elnöke kiemelte, hogy az energia-infrastruktúrába történő beruházások – így a hálózatok, összekötő rendszerek és tárolókapacitások fejlesztése – kulcsfontosságúak a költségek csökkentésében. Emellett sürgette a megfizethető energia akcióterv teljes körű végrehajtását, valamint azt a célkitűzést, hogy az EU 2027 végéig teljesen felszámolja az orosz gáz- és olajimportot.
„Eljött az ideje, hogy elzárjuk a csapot, és végleg lezárjuk a fosszilis energia korát Európában” – fogalmazott von der Leyen.
Az európai védelmi felkészültségről szólva, az elnök elmondta: Európa védelme a tagállamok felelőssége, és nem támaszkodhat másokra. Az EU új védelmi stratégiája akár 800 milliárd euró beruházást tesz lehetővé. Már 16 tagállam kérte a védelmi kiadások bővítését lehetővé tevő mentességi záradék aktiválását, és tíz ország jelezte részvételét a 150 milliárd eurós közös beszerzési programban. Hangsúlyozta, hogy a cél közös európai fejlesztések végrehajtása, a védelmi ipar megerősítése, munkahelyteremtés, valamint a NATO-val való szoros együttműködés.
Kép forrása: Pixabay.com
António Costa, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az orosz agresszió rávilágított: Európa nem engedheti meg magának, hogy a védelem ügyét másokra bízza. Szerinte a NATO továbbra is kulcsszereplő, ugyanakkor az Európai Uniónak saját felelősséget kell vállalnia a biztonság terén.
A 2030-as védelmi felkészültségi terv elfogadása ennek első lépése, amely hosszú távon nemcsak a kontinens biztonságát, hanem versenyképességét és technológiai szuverenitását is erősíti. Costa szerint a jövő Európája csak akkor lehet erős és egységes, ha saját védelmi képességeit közösen, összehangoltan fejleszti.
Forrás: MTI