Kitekintő.hu

Szerbia olcsón kapja az orosz gázt

Vlagyimir Putyin orosz és Aleksandar Vucic szerb elnök megállapodott a Szerbiába irányuló orosz gázszállítások folyamatosságáról, valamint az ukrajnai helyzetről és a Koszovó körüli fejleményekről egyeztetett – közölte a két vezető vasárnapi telefonos eszmecseréjéről a Kreml.

Vucic a telefonbeszélgetést követően kijelentette: Szerbia a következő években nagyon kedvező áron tud gázt vásárolni Oroszországtól, hozzátéve, hogy azt egyelőre nem közölheti, hogy ez mit is takar pontosan; a konkrétumokról a szerbiai Srbijagasnak és az orosz Gazpromnak kell egyeztetnie.

A gázellátásról szóló, hatályban lévő, Szerbia és Oroszország közötti tízéves megállapodás a hónap végén lejár. A szerb elnök bejelentése szerint az új szerződés három évre szól.

Vucic közölte, hogy a szerbiai gáztározók bővítéséről is egyeztetett az orosz elnökkel. Az udvarnoki gáztározó többségi tulajdonosa a Gazprom. „Amennyiben mindent a megbeszéltek szerint tudunk megvalósítani, biztosítva leszünk télre” – magyarázta a szerb államfő.

A két elnök tavaly novemberben Szocsiban állapodott meg arról, hogy egyelőre nem változik a Szerbiának szállítandó gáz ára, a beszállított mennyiséget viszont a megnövekedett szükségletek miatt növelik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Exit mobile version