Kitekintő.hu

Trump miatt lelép a Facebook egyik igazgatósági tagja

Peter Thiel technológiai befektető, aki közel két évtizede ad tanácsokat mark Zuckerbergnek a Meta (régi nevén Facebook) igazgatósági tagjaként, idén májusban, az éves közgyűlés után elhagyja a céget.

Peter Thiel még 200-ben lett igazgatósági tag, a Facebook egyik korai befektetőjeként, de nem ez volt az első technológiai befektetése, részt vett a PayPal elindításában, majd 2003-ban saját adatelemző céget is alapított Palantir néven, Donald Trump elnöksége idején pedig őt is segítette.

Mostani döntésének fő oka elmondása szerint az, hogy nem szeretné, ha politikai tevékenysége megzavarná tisztségét a Metában, ugyanis a 2022-es amerikai időközi választás kampányában fog szerepet vállalni. Ezzel pedig gyakorlatilag az is eldőlt, hogy Donald Trump a 2022-es időközi választást arra szeretné használni, hogy felvezesse újraválasztási kampányát, mely két év múlva, 2024-ben lenne esedékes.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Exit mobile version