Donald Trump szerint ha nem őt választották volna meg az Egyesült Államok elnökének, háború lenne Észak-Koreával. Erről az amerikai államfő az ENSZ New York-i épületében tartott sajtótájékoztatóján beszélt szerdán.
Trump kijelentette: elődje, Barack Obama nagyon közel állt ahhoz, hogy háborút indítson Észak-Korea ellen. Mint közölte: annak ellenére, hogy a Phenjan elleni amerikai szankciók továbbra is hatályban vannak, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megállapodásra akar jutni kettőjük jó kapcsolata miatt. „Jó kapcsolatunk van. Ő kedvel engem, én kedvelem őt, kijövünk egymással. Ő meg akar állapodni, én is meg akarok állapodni”.
Leszögezte, hogy nem fog „határidős játékot” játszani az észak-koreai atommentesítésre vonatkozóan. „Nem játszunk ilyet. Nem számít, ha két évbe, három évbe vagy öt hónapba telik” az atommentesítés.
Az amerikai külügyminiszter szerdán a CBS televíziónak adott interjúban azt mondta: lehetséges, hogy már októberben sor kerül egy újabb csúcstalálkozóra Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között, de valószínűbbnek tartja, hogy inkább október után.
- Kapcsolódó cikkeink:
Az Egyesült Államok és Észak-Korea vezetője június 12-én találkozott először egymással Szingapúrban. Bár a találkozón Kim Dzsong Un ígéretet tett arra, hogy dolgozni fog országa atomfegyver-mentesítésén, elemzők szerint kötelezettségvállalásai és tettei még messze elmaradnak „a teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan” leszereléstől, amelyet az Egyesült Államok követel Phenjantól.
„Ez el fog tartani egy ideig” – mondta Pompeo. „Trump elnök tisztában volt ezzel és tisztán látta ezt már a kezdetektől fogva” – tette hozzá.
New York, 2018. szeptember 25.
Donald Trump amerikai elnök beszél az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszakán a világszervezet New York-i székházában 2018. szeptember 25-én. (MTI/AP/Richard Drew)
Trump szerint Szíriában is ő tett csodát
Donald Trump New York-i sajtótájékoztatóján szerdán kijelentette: neki köszönhető, hogy elmaradt a szíriai Idlíb tartomány elleni offenzíva. Az amerikai elnök szerint egy Twitter-bejegyzése hatására hiúsult meg a támadás.
Az ENSZ épületében tartott hosszas sajtótájékoztatóján az elnök kifejtette: nagyjából egy hónapja, egy politikai gyűlésen az egyik támogatója hozta fel Idlíb témáját. Trump szavai szerint a nő közölte vele, hogy az irániak, az oroszok és a szíriaiak körbevették a tartományt, meg fogják ölni a testvérét és több millió embert azért, hogy megsemmisítsenek 25-30 ezer terroristát.
Trump azzal folytatta: addig nem hallott Idlíbről, de miután a New York Timesban is megtalálta a történetet, szeptember 4-én a Twitter mikroblogon figyelmeztette Oroszországot, Iránt és Szíriát, hogy „óriási humanitárius hibát követnének el, ha részt vennének ebben a potenciális tragédiában”. Egyúttal utasította külügyminiszterét, Mike Pompeót és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadót, hogy ne engedjék az offenzívát elindulni. Trump úgy fogalmazott: neki köszönhető, hogy a támadás elmaradt. Senki sem fogja ezt elismerni, de „az emberek tudják, és több szíriai köszönetet mondott” neki.
Kapcsolódó cikkünk: Alakul a szíriai helyzet békés megoldása
Forrás: MTI/AP/Reuters/AFP