Kitekintő.hu

Korrupció: mindent tagad a belügyminiszter

Az ellenem felhozott vádak csupán kitalációk, az ellenzék gyanúsítgatásai közül eddig egyik sem igazolódott be, mindegyiket cáfoltam – jelentette ki a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) politikai vitaműsorában Robert Kaliňák belügyminiszter. Minderről az Új Szó számolt be.

Kaliňák állítása szerint az ellenzéki képviselők semmit sem tudtak felmutatni, amivel bizonyítani tudnák, hogy befolyásolta a Bašternák-ügy kivizsgálását. „Továbbra is állítom, hogy sem közvetve, sem közvetlenül nem fogadtam el semmilyen pénzt Bašternáktól, vagy valamelyik cégétől, ezért semmilyen gyanú nem létezik” – szögezte le a belügyminiszter. Kaliňák szerint a legfőbb probléma az, hogy az ellenzék félrevezető módon csupán az információk egy részét közli. A műsor vendége volt Radoslav Procházka, a Sieť elnöke is, aki szerint a belügyminisztériumért és annak apparátusáért a Smer felel. „A belügyminiszter élvezi a Sieť bizalmát abban a tekintetben, hogy nem hisszük, hogy befolyásolta volna az ügy kivizsgálását” – jelentette ki. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jövőben meg kell előzni a gyanút, hogy valaki politikailag fedez egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt.  A műsorban jelen volt Jozef Rajtár (SaS) ellenzéki képviselő is, aki elmondta: a kormány szisztematikusan blokkolja az ügy kivizsgálását, a parlamenti bizottságok sem hallgathatják meg azokat az embereket, akik fontos információkkal szolgálhatnának az ügyben. „A nyomozó a nyomozás mintegy nyolc hónapja alatt ki sem hallgatta az adócsalási ügy legfőbb gyanúsítottját, Ladislav Bašternákot” – mutatott rá Rajtár, hozzátéve: most ismét ugyanez a nyomozó kapta az ügyet. Rajtár az ellenzék nevében újfent Kaliňák leváltását követelte.

Exit mobile version