Kitekintő.hu

A líbiai erők visszaverték az Iszlám Államot

A líbiai egységkormány bejelentette kedden, hogy erői visszafoglaltak egy tengerparti várost az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettől.

A szélsőséges iszlamisták líbiai fellegvárának számító Szirttől 160 kilométerrel keletre található, 8 ezer lelkes Bin Dzsavádból sikerült kiűzni a dzsihadistákat – közölte az AFP francia hírügynökséggel egy névtelenül nyilatkozó biztonsági illetékes. Az egységkormány erői most a Moammer Kadhafi néhai líbiai diktátor szülővárosától, Szirttől 127 kilométerre lévő Noflíja település felé közelítenek. Az ENSZ közvetítésével létrejött egységkormány és az ország keleti részén, Tobrukban berendezkedő, Halifa Haftár tábornokhoz hű kormány erői egymással versengenek azért, hogy elsőként űzzék ki Szirtből az Iszlám Államot.

Az ENSZ líbiai különmegbízottja kedden felszólította a két fegyveres tábort, hogy egyesüljenek az első számú ellenség, az Iszlám Állam ellen, amely 2014 vége óta van jelen az országban. Ennek „egy líbiai harcnak, egy egységes harcnak kell lennie” – mondta Martin Kobler a Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszterrel Párizsban folytatott tárgyalásai végén. „Közös struktúra, közös hadsereg és egy főparancsnokság kell” – magyarázta.

Exit mobile version