Kitekintő.hu

Száz napja van az új ukrán kormánynak, hogy bizonyítson

Az EU-Ukrajna csúcstalálkozó elhalasztásáról döntöttek az EU és Ukrajna vezetői. Az eredetileg május 19-én megtartandó találkozóra valamikor szeptemberben fog sor kerülni.

Az Ukrinform Brüsszeli forrásra hivatkozva azt közölte, miszerint: „Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, az Európai Bizottság elnöke Jean-Claude Juncker és az ukrán elnök, Petro Porosenkó konszenzussal döntött a májusi találkozó őszre történő halasztásában. Ennek azért érezték szükségét, hogy az új ukrán kormány több időt kaphasson az eredményeik felmutatására, valamint idő közben folytatódhasson illetve lezárásra kerüljön az ország IMF-el való tárgyalása.”

Ezek ellenére Porosenkó a következő, júniusban megtartásra kerülő EU-csúcs keretében találkozni fog az unió vezetőivel. Az internetes hírportál információi alapján a fő téma a minszki megállapodás végrehajtásának kérdése lesz. E mellett a napirenden lesz még az EU és Ukrajna közötti politikai társulás és a gazdasági integráció témaköre is.

Az Ukrajinszkaja Pravda hírportálnak az elnöki adminisztráció vezetője, Konsztantin Jeliszejevet erősítette meg a hírt a találkozó elhalasztásáról. A pontos dátumról júniusban fognak határozni.

Jeliszejev nyilatkozata alapján azért volt szükséges a találkozót szeptemberre tolni, mert akkor több esély lesz arra, hogy eredményesen zárják majd. Kézzel fogható eredményeket szeretnének majd elérni.

Jeliszejev kifejtette, hogy a megegyezés alapján az adta, hogy szeretnének időt adni az Hrojszman kormányának arra, hogy a reformokkal előre lépés történhessen. Véleménye szerint az első 100 nap alatt az új kormány olyan eredményeket képes elérni, ami nagyban javítaná Ukrajna helyzetét a tárgyalások során. E mellett ezt a száz napot arra is szeretnék felhasználni, hogy az IMF-el való együttműködési program felülvizsgálata befejeződjön.

A nyilatkozatok alapján a csúcs elhalasztása nem befolyásolja a vízummentességről szóló tárgyalásokat. Mint azt Jeliszejev kijelentette: „Nincs semmilyen kapcsolat a csúcstalálkozó időpontja és az ukrán vízummentesség között…A labda most az Unió térfelén pattog. Ukrajna teljesített minden lehetséges és lehetetlen elvárást, és most várjuk, hogy az EU felgyorsítja-e az eljárást a vízumok tényleges eltörléséért.”

Összességében látható, hogy az ukrán félnek nagyon is érdekében állt a találkozó elhalasztását támogatni. Az elmúlt hónapokban nemcsak a lakosság veszítette el ismét hitét az – akkor még Jacenyuk vezette – ukrán kormánnyal szemben, hanem nyugati oldalról is egyre több olyan nyilatkozat, cikk látott napvilágot, mely azt hivatott bizonyítani, hogy a nyugat bizalma is kezdett meginogni Ukrajna irányába, illetve kezdi elveszíteni a türelmét. Az új kormánynak tehát száz napja van arra, hogy bizonyítsa például azt, hogy továbbra is a megegyezésre törekszik az IMF-el, ami a nyugat felé egy pozitív, bizalmat erősítő üzenet. E mellett kézzel fogható, érdemi eredményeket kell elérnie a Hrojszman- kormánynak a reformokkal kapcsolatosan, a korrupció visszaszorításában és a lakosság bizalmának visszaszerzésében is.

Bár vélhetőleg gyökeres változások nem fognak történni, főleg nem egyik napról a másikra, mégis várakozással tekint mindenki az elkövetkezendő hónapokra, a nyugat és a kelet (Oroszország) egyaránt üdvözölte, hogy a korábbi technokrata kormány helyett most egy politikai alakult, melyben Porosenkó „emberei” kaptak helyet.

A kérdés az, hogy sikerül-e Ukrajnának a különböző területeken (minszki megállapodás, korrupció visszaszorítása, IMF-tárgyalások, transzparencia, stb.) annyi eredményt elérnie, melyeket ütőképes kártyaként húzhat elő a szeptemberi csúcstalálkozón az ország EU-ba törtnő gazdasági integrációja, illetve az EU-val való politikai együttműködése, és a vízumliberalizáció során.

Exit mobile version