Kitekintő.hu

Migráció: Törökországra mutogatnak a görögök

Az egyoldalú török követelések hátráltatják az embercsempészek elleni, márciusban kezdődött égei-tengeri NATO-missziót – mondta Alekszisz Ciprasz görög kormányfő pénteken, miután Athénban találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.

Ciprasz sérelmezte, hogy nem tudnak hozzáférni minden területhez a tengeren Ankara miatt, amely viszont egyre gyakrabban sérti meg a görög légteret.

Ennek ellenére Görögország mindent megtesz a NATO-misszió sikere érdekében – hangsúlyozta a görög miniszterelnök.

Az észak-atlanti szövetség csütörtökön jelezte: a tengeren átkelő migránsok száma jelentősen csökkent, de az embercsempészek nagyon gyorsan képesek útvonalat változtatni, ezért nem szabad idő előtt felhagyni a védekezéssel.

Ezzel szemben a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteken megkérdőjelezte a NATO-misszió és az Európai Unió, illetve Törökország között a menekültválság kezelésére létrehozott megállapodás sikerét. Az IOM megállapította, hogy rövid szünet után újra növekszik az Égei-tengert naponta átszelő migránsok száma, ami szerinte azt jelenti: véget ért az Európába vezető tengeri útvonal hermetikus lezárásának időszaka.

„Míg a hónap elején szó szerint egy migráns sem érkezett Görögországba az Égei-tengeren keresztül, az útra kelők száma újra elkezdett felfele kúszni, és az elmúlt három napban elérte a napi 150 főt” – mondta Joel Millman, a szervezet szóvivője egy genfi sajtótájékoztatón.

„Az ok kereshető az időjárásban, vagy számos más dologban, de az is lehet, hogy a csempészek egyre ötletesebbek” – tette hozzá.

Exit mobile version