Kitekintő.hu

Előrelépés jön a szíriai béketárgyalásokban?

A fő szíriai ellenzéki tömörülés hajlandó részt venni az ENSZ égisze alatt Genfben megrendezendő, pénteken kezdődő béketárgyalásokon – közölte hétfőn szóvivőjük hírügynökségekkel.

„A Tárgyalási Főbizottság (HNC) vezetése megvitatta a kérdést, és úgy döntött, hogy elmegy a genfi tárgyalásokra. Úgy tervezzük, hogy pénteken érkezünk oda” – mondta Rijád Nasszán Agha, aki egyúttal tagja a legjelentősebb szíriai ellenzéki szervezeteket tömörítő bizottságnak. Kifejezte abbéli reményét, hogy a tárgyalások kezdetéig semmi olyan nem fog történni, ami „megakadályozza” elutazásukat Genfbe.

A szóvivő szerint az ellenségeskedés beszüntetéséről szóló megállapodást még mindig megszegik a kormányerők, de az ilyen incidensek száma az utóbbi két napban csökkenni kezdett. „Reméljük, hogy a péntekig hátralévő időben a tűzszünetsértések száma a nullára csökken” – mondta, hozzátéve, hogy ez „kedvező környezetet teremtene a tárgyalások megkezdéséhez” – tette hozzá.

Az ernyőszervezet mindeddig nem volt hajlandó a részt venni a tárgyalásokon, mert vádjai szerint Damaszkusz és a szíriai rezsimet támogató orosz haderő nem tartotta be a február 27-én életbe lépett fegyverszüneti megállapodást, és nem történt előrelépés a humanitárius segítségnyújtás területén. Aszaád az-Zúbi, a Tárgyalási Főbizottság vezetője egy hete még úgy vélekedett, az amerikai-orosz kezdeményezésű tűzszünet a teljes összeomlás szélén áll.

Exit mobile version